Phenjan előre elutasítja Kim Dzsongun testvérének boncolási jegyzőkönyvét

Vágólapra másolva!
Phenjan "határozottan el fogja utasítani" a héten Malajziában elhunyt észak-koreai állampolgár boncolásáról készült jegyzőkönyvet – jelentette be pénteken a kommunista állam Kuala Lumpur-i nagykövete, aki nem nevezte meg Kim Dzsongun észak-koreai vezető feltehetőleg gyilkosság áldozatává vált féltestvérét. A diplomata mindazonáltal követelte a holttest azonnali kiadatását.
Vágólapra másolva!

"A malajziai fél kierőszakolta a boncolást az engedélyünk és megfigyelőink nélkül, ezért

– jelentette be Kang Csol észak-koreai nagykövet a sajtónak felolvasott közleményében a kórház előtt, amelyben Kim Dzsongnam holttestét őrzik. A diplomata a közleményében nem utalt a Malajziában elhunyt észak-koreai személyazonosságára.

Megmérgezték

A malajziai sajtó arról számolt be korábban, hogy Kim Dzsongnamot,

az észak-koreai vezető féltestvérét hétfőn két nő megmérgezte a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren.

Boncolását a malajziai fővárosban végezték.

A dél-koreai TV Csoszun szerint a hatóságok a dél-koreai társszervektől kapott ujjlenyomati adatok alapján azonosították Kim Dzsongnamot, amit a szöuli kormány képviselői is megerősítettek. Az azonosításnál az okozott kisebb zavart, hogy a férfi Kim Csol névre szóló észak-koreai útlevéllel utazott, amelyben nem Kim Dzsongnam születési adatai szerepeltek. Korábban a sajtó azt írta, hogy a malajziai igazságügyi orvosszakértők egyelőre nem állapították meg a halál okát, dél-koreai tisztségviselők szerint ugyanakkor mérgezés történt.

Az észak-koreai sajtó elhallgatta

Egyes szakértők úgy vélik, hogy Kim Dzsongnam politikai gyilkosság áldozata lett. A totális állami ellenőrzés alatt álló észak-koreai sajtó mindeddig hallgatott Kim Dzsongun féltestvérének haláláról.