Párizsi középiskolások összecsaptak a rendőrökkel

Vágólapra másolva!
Több száz párizsi középiskolás vett részt nem engedélyezett rendőrségellenes tüntetésen. Összecsaptak a rendőrökkel, akik nyolcat őrizetbe vettek közülük.
Vágólapra másolva!

A fiatalok a rendőri erőszak miatt és amellett a fiatalember mellett tüntettek, akit megerőszakoltak egy gumibottal.

A diákok több tucatnyi középiskola bejáratát elbarikádozták, megdobálták a rendőröket, több épületet megrongáltak. Az egyik iskola igazgatóhelyettese meg is sérült, amikor eltalálták egy tűzoltókészülékkel – számolt be a Reuters.

A rendőrség nyolc gyereket őrizetbe vett, és legalább egy helyen könnygázt vetett be – írta francia kiadásában a The Local.

Theo nyugalomra int

A diákok a rendőri erőszak ellen tiltakoztak. Az Origo is beszámolt róla, hogy február 2-án letartóztatás közben gumibottal megerőszakoltak egy 22 éves fiatalembert. A csak Theóként azonosított férfi még mindig kórházban van a végbelében és a fején okozott sérülések miatt.

Theo nyugalomra szólította fel a tiltakozókat, a családja pedig azt mondta, hogy bíznak a francia igazságszolgáltatásban.