Házasodhatnak a meleg párok Szlovéniában

Vágólapra másolva!
Tíz hónappal elfogadása után hatályba lépett az azonos neműek házasságát legalizáló törvény Szlovéniában, amely azonban nem engedi meg, hogy a párok gyermeket fogadjanak örökbe - jelentette a helyi sajtó pénteken.
Vágólapra másolva!

Ksenija Klampfer, a maribori anyakönyvi hivatal vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: az első házasságkötés szombaton, február 25-én lesz.

"Nagyon boldogok vagyunk és büszkék arra, hogy összeadhatjuk az első azonos nemű párt" - mondta az anyakönyvvezető, hozzátéve: ezek a házasságok hozzájárulnak ahhoz, hogy kialakuljon egy nyitott társadalom, ahol minden embernek egyelőek a jogai.

Népszavazás utasította el

A szlovén parlament még 2015 márciusában szavazta meg az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt, akkor a jogszabály egyben megteremtette a párok örökbefogadási jogát is.

A Koalíció a gyerekekért civil szervezet a katolikus egyház támogatásával nem sokkal ezután aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy népszavazást kezdeményezzenek a rendeletről. A 2015. december 20-án rendezett referendumon

a szlovének többsége elutasította az azonos nemű párok közötti házasságot engedélyező törvényt.

A parlament 2016 áprilisában ismét szavazott a törvényről, amely már nem tartalmazta, hogy a párok gyermeket fogadjanak örökbe.

Teljes egyenlőséget szeretnének

Lana Gobec, a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség szóvivője szerint a törvény hatálybalépése nagy vívmánynak számít, de továbbra is törekedni fognak arra, hogy teljes legyen az egyenlőség a heteroszexuálisok és azonos nemű párok között.

Melegjogi aktivisták úgy vélik, még nagyon sok a tennivaló Szlovéniában. A törvény ugyanis nem csak az örökbefogadási jogot, hanem a mesterséges megtermékenyítés lehetőségét is kizárja.
Még mindig messze a cél - mondták.

hogy minden ember ugyanolyan jogokkal kell rendelkezzen - hangsúlyozták.

A 2 milliós, az EU-hoz tartozó Szlovéniában a törvény 2006 óta engedélyezi a bejegyzett élettársi kapcsolatot az azonos neműek között, valamint az örökbefogadási jogot, ha az a gyermek valamelyik fél korábbi kapcsolatából származik.