Szabadlábon Dmitro Firtas ukrán milliárdos

2017.02.24. 15:51

A bécsi tartományi bíróság szabadlábra helyezte Dmitro Firtas ukrán milliárdost.

Dmitro Firtast kedden vették őrizetbe az osztrák fővárosban a bécsi ügyészség döntése alapján. Akkor azt közölték, a milliárdost – valamint később egy Bécsben élő szíriai–ukrán üzletembert – egy Spanyolországban kiadott európai elfogatóparancs alapján fogták el.

125 millió eurós óvadékot tett le

Firtast 2014 tavaszán már egyszer őrizetbe vették az osztrák hatóságok az amerikai FBI jogsegélykérelme alapján, de egy héttel később szabadlábra helyezték 125 millió eurós óvadék ellenében azzal a kikötéssel, hogy nem hagyhatja el Ausztriát, és be kell jelentkeznie a rendőrségen.

A bécsi legfelsőbb bíróság azóta döntött arról, hogy Firtast kiadják az Egyesült Államoknak. Az amerikai hatóságok vesztegetéssel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolják az üzletembert. A vád szerint Firtas indiai kormányilletékeseket vesztegetett meg, hogy bányászati jogokat kaphasson.

Novemberben Spanyolország is kérte Firtas kiadatását pénzmosás és bűnszövetkezet miatt, ám a bécsi tartományi bíróság ezt csütörtökön első fokon elutasította.

Firtas Ukrajna egyik legvagyonosabb embere, aki főként földgázüzletekben érdekelt, valamint az utóbbi 15 évben Közép- és Kelet-Európában az egyik legjelentősebb befektető volt az energiaszektorban és a vegyiparban. Az oligarcha korábban parlamenti képviselő is volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK