Azzal viccelnek, hogy Obamát indítanák a francia elnökválasztáson

Vágólapra másolva!
Egy négyfős gerillaszervezet „Obama17” felirattal és a januárban két ciklus után leköszönő amerikai elnök arcával ellátot plakátokkal ragasztotta tele Párizst. Egymillió aláírást akarnak összegyűjteni, hogy Barack Obama indulhasson a francia elnökválasztás második, májusi fordulójában. Persze az egésznek semmi értelme, az egész egy vicc.
Vágólapra másolva!

Gerillakampányt indítottak Franciaországban, hogy Barack Obama volt amerikai elnök elindulhason a közelgő francia elnökválasztáson. A kampány honlapja szerint egymillió aláírást szeretnének összegyűjteni március 15-ig, hátha meggyőzik Obamát az indulásról.

A gond csak az, hogy ha esetleg Obama még komolyan is venné a viccet, a volt amerikai elnök nem francia állampolgár. Márpedig

Franciaországban csak azt lehet választható, aki francia állampolgár és az országban is született.

de attól jó egy ötlet, hogy ha már kitaláltuk, el lehet kezdeni gondolkodni azon, hogy nem is annyira lehetetlen” – mondta a gerillakampányt kitaláló négy fiatal egyike, aki csak a keresztnevét árulta el: Antoine.

A Washington Post szerint a múlt évben már legalább két hasonló petíció született, de nem volt ennyire figyelemfelkeltő. Az elmúlt pár napban

több mint 500 plakátot ragasztottak ki Párizs szerte Barack Obama arcmásával

és az akció jelszavával „Obama17 – Oui on peut” (Igen, lehetséges). Állítólag péntekig már 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze Obama mellett.

Clinton is felvetette korábban, hogy akár indulhatna

Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok egy másik demokrata exelnöke korábban megemlítette egy interjúban, hogy két országban is indulhatna az elnökválasztáson: Írországban és Franciaországban. Ugyanis egyrészt egyik nagyszülője félig-meddig ír származású, így csak vennie kéne egy házat Írországban a jelöltséghez, másrészt arcansasi születésű, és ez az állam a Louisiana Purchase része, vagyis francia gyarmat volt, így megoldható lenne a honosítása franciaként. Mindkettőben tévedett, a jogszabályok nem tennék lehetővé: éppen emiatt a felvetés miatt változtatott 2006-ban a francia parlament a honosítási törvényen. Egyébként az amerikai sajtó azt a kérdést is többször taglalta korábban, hogy Obama indulhatna-e a kenyai választásokon, mivel édesapja az afrikai országból származik.

Franciaországban április 23-án lesz az elnökválasztás, és ha egyik jelölt sem kap legalább 50 százalékot, akkor jön május 7-én a második forduló, amelyben csak a két legtámogatottabb jelölt indul.