Észak-Korea kikéri Kim Dzsongnam holttestét

KIM Dzsong Nam
Makaó, 2017. február 15. 2010. június 4-én egy makaói szállodánál készített kép Kim Dzsong Namról, Kim Dzsong Il akkori észak-koreai vezető legidősebb fiáról, Kim Dzsong Un jelenlegi észak-koreai vezető féltestvéréről. A Kim Csol névre kiállított útlevéllel utazó Kim Dzsong Namot meggyilkolták a Kuala Lumpur-i repülőtéren 2017. február 14-én. (MTI/AP/JoongAng Ilbo/Sin In Szop)
Vágólapra másolva!
Magas rangú észak-koreai delegáció érkezett Malajziába, hogy hazaszállítsa a meggyilkolt Kim Dzsongnam holttestét.
Vágólapra másolva!

A delegáció tagja többek között az ország korábbi ENSZ-nagykövete, aki az észak-koreai nagykövetség előtt újságíróknak kedden elmondta, hogy a holttestért jöttek, de céljuk az is, hogy elérjék őrizetbe vett honfitársuk elengedését.

Észak-Korea nem ismeri el, hogy a diktátor féltestvére az áldozat Forrás: MTI/AP/JoongAng Ilbo/Sin In Szop

Észak-Korea egyébként még mindig nem ismerte el, hogy a diktátor féltestvére halt meg február 13-án, az áldozatot csupán „észak-koreai állampolgárként” azonosították, aki diplomáciai útlevéllel rendelkezik – számolt be az AP amerikai hírügynökség.

Az egykori nagykövet szerint látogatásuknak egy harmadik célja is van: fejleszteni a baráti kapcsolatokat Észak-Korea és Malajzia között.