Életmentő gyógyszereket adományozott Magyarország Kárpátaljának

Dr. Life, Vesedialízis otthon? Horror, de így lehet! kórház, halál
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Magyarország négymillió forintos értékben juttatott Kárpátaljának gyógyszerkészítményeket a veseelégtelenségben szenvedő betegek napi kezelésére.
Vágólapra másolva!

Kárpátalján tizennyolc végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő beteg került életveszélybe, miután az ukrán egészségügyi minisztérium és monopóliumellenes bizottság tétlensége miatt hiánycikkek lettek a kezelésükhöz szükséges életmentő gyógyszerek.

A magyar gyógyszerszállítmány Forrás: Palkó István

Néhány hete még tizenkilencen voltak, ám

az egyik páciens azóta meghalt

, miután nem kapta meg a szükséges peritoneális dialízises kezelést. A többiek életét Magyarország mentette meg a felajánlásával.

Ragaszkodnak a közbeszerzéshez

A hiányt az okozta, hogy bár a szükséges készítményeket csak egyetlen svájci cég gyártja, az ukrán állami monopóliumellenes bizottság egy közvetítő cég panasza alapján

ragaszkodik a közbeszerzési pályázathoz. Ezt azonban az egészségügyi tárca nem siet kiírni.

A kárpátaljai megyevezetés megelégelte a tétlenséget, és a múlt héten Magyarország ungvári főkonzulátusához fordult segítségért.

Egy hónapra elég Forrás: Palkó István

A magyar kormány két napon belül négymillió forint (kb. 400 ezer hrivnya) összeget különített el, amelyből beszerezte a kárpátaljai vesebetegek számára életmentő gyógyszereket, és ezeket hétfő este

humanitárius segélyként átadta a Kárpátalja megyei klinikai kórháznak

– írja a Kárpátalja.ma internetes hírújság.

– Keddtől a krónikus veseelégtelenségben szenvedő kárpátaljai betegek közel egy hónapon át megkapják a szükséges kezelést a magyarok jóakaratának köszönhetően – mondta újságíróknak Hennagyij Moszkal közigazgatási elnök, aki egész Kárpátalja nevében köszönetét fejezte ki Magyarország ungvári főkonzulátusának, valamint a magyar kormánynak azért, hogy gyorsan reagált a megkeresésre, és segített a kárpátaljai súlyos betegeken.