Teljes összeomlás, a korrupciós botrány után Fillon már képtelen tartani magát

France: Francois Fillon talks to Electronic Business Group in Paris
Francois Fillon
Vágólapra másolva!
Francois Fillon november végén lett a jobbközép elnökjelöltje Franciaországban. Nagy fölénnyel verte meg az előválasztáson Alain Juppét. Mindketten korábbi miniszterelnökök, Fillon öt évig Sarkozyé volt, a 70 éves Juppé pedig még a kilencvenes években – ő volt 1995-től Chirac elnökségének legelső miniszterelnöke.
Vágólapra másolva!

Francois Fillon november végén lett a jobbközép elnökjelöltje Franciaországban. Nagy fölénnyel verte meg az előválasztáson Alain Juppét. Mindketten korábbi miniszterelnökök, Fillon öt évig Sarkozyé volt, a 70 éves Juppé pedig még a kilencvenes években - ő volt 1995-től Chirac elnökségének legelső miniszterelnöke.

Alain Juppé Forrás: AFP/Christophe Archambault

Az előválasztási győzelem után Fillon a legnépszerűbb francia politikus volt, biztos győztesnek tűnt. Azonban januárban a Le canard enchainé című szatirikus politikai lap kiderítette, hogy Fillon a saját feleségét hosszú éveken át alkalmazta a francia nemzetgyűlésben, bár az asszony feltehetően semmilyen munkát nem végzett. Később kiderült, hogy két gyerekét is fiktíven alkalmazhatta. Elkezdett Fillon összevissza beszélni, a TF1 kereskedelmi televízió híradójának például azt mondta, a fiát ügyvédként dolgoztatta annak idején a nemzetgyűlésben, igaz, akkor a fia 18 éves volt, és éppen az egyetemet kezdte el. Fillon azt is mondta, hogy felesége megdolgozott a pénzéért – bár még belépője sem volt a nemzetgyűlésbe – , és csak akkor mond le, ha esetleg az ügyészség hivatalos vizsgálatot indít. A héten ez megtörtént, mégsem mondott le, sőt, vasárnapra támogatói nagygyűlést szervezett.

Fillon helyzete viszont tarthatatlanná kezd válni. Az ügyészség bejelentése után szembefordult vele egyik legbefolyásosabb politikai támogatója, Bruno Le Maire, az őt támogató ifjúsági szervezetben valóságos háború tört ki Fillon miatt, majd néhány órával ezelőtt lemondott Fillon személyes szóvivője, Thierry Solère is. Aki egyébként Juppé híve.

Francois Fillon Forrás: AFP/Citizenside/Yann Korbi

A legnagyobb jobboldali pártban (LR) a legnépszerűbb politikus, Nicolas Sarkozy volt elnök a botrány kitörésének pillanatában elzárkózott, hogy helyettesítse a korrupcióba keveredett Fillont. Alain Juppé, az előválasztásokon alulmaradt ellenfele pedig egyenesen kikérte magának, hogy beugró legyen. Most viszont úgy tűnik, hogy akar az lenni.

Az alkotmánybíróság bejelentette, hogy elkezdtek támogatói jelöléseket gyűjteni Juppének, az persze nem derült ki, hogy kik. Összesen 500 szenátor, képviselő, polgármester stb. hivatalos támogatása kell az elnökjelöltséghez. Juppé egyelőre nem jelölt, de az, hogy elkezdtek neki gyűjteni, egyre inkább azt sejteti, hogy mégis – előbb-utóbb – az lesz.

Péntek este a vezető jobbközép párt, az LR szövetsége, az UDI visszavonta Fillon támogatását. Majd nem sokkal ezután lemondott Fillon kampányfőnöke.