Évente 1,7 millió gyerek hal meg a környezetszennyezés miatt

Vaskapu utca Roma Cigány Szegénység Cigány Szegénység A vaskapu utcai önkormányzati bérházban néhány család önkényesen foglalt lakást. A hivatal kilakoltatásra készül.
A vaskapu utcai önkormányzati bérházban néhány család önkényesen foglalt lakást. A hivatal kilakoltatásra készül.
Vágólapra másolva!
Évente több mint 1,7 millió gyerek hal meg a környezetszennyezés, illetve a passzív dohányzás, a rossz higiénés körülmények és a mérgező vegyi anyagoknak való kitettség miatt – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Vágólapra másolva!

A lég- és vízszennyezés az alapvető tisztálkodási lehetőségek hiányával párosulva heveny hasmenéshez majd kiszáradáshoz, illetve maláriához és tüdőgyulladáshoz is vezethet. Világszerte az öt év alatti gyerekek körében tapasztalt halálesetek negyede következik be a fenti okok valamelyike miatt – közölte a szervezetet vezető Margaret Chan.

A környezetszennyezéshez köthető halálozási okok listáját a légzőszervi megbetegedések (32 százalék), a hasmenés különféle fajtái (22 százalék), a magzati és csecsemőkori károsodások (15 százalék) és a paraziták terjesztette betegségek (12 százalék) vezetik.

A gyerekek egyre több káros vegyi anyaggal találkoznak ételen, vízen, levegőn keresztül Forrás: AFP/Issouf Sanogo

A főigazgató elmondta, hogy a legkisebbek fejlődő szervezetük és immunrendszerük, valamint kisebb testfelületük és légútjaik miatt különösen sebezhetőek.

A WHO szerint a passzív dohányzás és a légszennyezettség káros következményei már a magzati fejlődés szakaszában megfigyelhetőek, és ezek a problémák a gyerek életkorának előrehaladtával csak tetéződnek. A fenti okok miatt nőhet a

gyerekkori tüdőgyulladás, valamint az asztmához hasonló krónikus légúti megbetegedések kockázata. A jelentés szerint a légszennyezettség a későbbiekben a szívelégtelenség, szélütés és rák esélyét is növeli.

Jelentős rizikófaktor a veszélyes hulladékok közelsége is, ami különösen a Fekete-Afrikában élő kiskorúak esetében jelent komoly problémát.

Maria Neira, a WHO közegészségügyi részlegének vezetője a világ országainak kormányait:

tegyenek többet annak érdekében, hogy a gyerekek mindenhol biztonságos és egészséges környezetben élhessenek.