Vízuma van a családnak, de őrizetbe vették őket

Vágólapra másolva!
Érvényes vízummal rendelkező afgán családot tartanak fogva napok óta Los Angelesben; a város egyik bíróságánál emberi jogokkal foglalkozó ügyvédek nyújtottak be keresetet a fogva tartás miatt. A hatóságok szerint az eljárás mindenben megfelel a hatályos törvényeknek.
Vágólapra másolva!

A kereset szerint a három kisgyerekkel érkező családnak speciális bevándorlási vízuma van, ugyanis amerikaiakat védtek Afganisztánban. Az Egyesült Államok vám- és határőrizeti szervei (CBP) azonban ennek ellenére megtagadták tőlük a belépést.

A család még csütörtökön érkezett Los Angeles nemzetközi repülőterére, és tagjait azonnal őrizetbe vették. Az édesanyát és a három gyereket Los Angeles belvárosában őrzik,

a családfőt pedig egy szigorúan őrzött börtönbe vitték.

A vám- és határőrizeti szervek (CBP) nem kívánták kommentálni az esetet, Carl Rusnok, a CBP szóvivője azonban e-mailben közölte: az eljárás mindenben megfelel a hatályos törvényeknek.