Az Iszlám Állam robbantott a kabuli katonai kórháznál

Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam magára vállalta a szerda reggel Kabul központjában, egy nagy katonai kórház ellen végrehajtott támadást. A merényletben legalább négyen meghaltak és hatvanhatan megsebesültek.
Vágólapra másolva!

Az Aamák hírügynökség rövid közleményben tudatta, hogy a terrorszervezet harcosai támadták meg a számos kormányhivatalnak és nagykövetségnek otthont adó Vazír Akbár Hán körzetben található kórházat.

Először az épület hátsó bejáratánál robbantotta fel magát egy merénylő,

majd társai (akik a Reuters hírügynökség szerint legfeljebb öten lehettek, és orvosi köpenyt viseltek) behatoltak a kórházba, és szembeszálltak a helyszínre vezényelt különleges erőkkel. A Hszinhua kínai hírügynökség szerint

három támadó meghalt, és az első robbanást még kettő követte.

A 400 ágyas Szardár Mohamed Daud Hán kórházban az afgán biztonsági erők tagjait és hozzátartozóikat látják el. A kórház egyik dolgozója azt mondta, hogy a támadók egyike előrántott egy AK-47-es gépkarabélyt, tüzet nyitott, és

megölt legalább egy beteget és a személyzet egyik tagját.

Szerinte fegyverropogást lehetett hallani a kórház több más pontjáról is. A biztonsági erők körülzárták a kórház épületét, amely 2011-ben már volt egyszer merénylet célpontja.

Asraf Gáni afgán elnök a nemzetközi nőnap alkalmából mondott beszédében elítélte a támadást, amely szerinte "az afgán nép és az összes afgán nő" ellen irányult.

Az Iszlám Állam legutóbb februárban hajtott végre támadást Kabulban: a legfelsőbb bíróság elleni merényletben 22-en haltak meg.

Az afgán fővárosban múlt szerdán két öngyilkos merénylő robbantott, és a támadásokban legalább 23-an meghaltak és több mint százan megsebesültek. A merényleteket a tálibok vállalták magukra. A szélsőséges tálib mozgalom szerdán viszont jelezte, hogy semmi köze a katonai kórház elleni merénylethez.