Baltás támadás a düsseldorfi főpályaudvaron

Vágólapra másolva!
A támadót elfogták, de nem kizárt, hogy van egy szökésben lévő társa.
Vágólapra másolva!

Megsebesítettek több embert baltával csütörtök este a németországi Düsseldorf főpályaudvarán - jelentették német hírportálok.

Egy rendőrségi szóvivő késő este a korábbi sajtójelentéseket pontosítva elmondta, hogy nem két, hanem

csak egy gyanúsítottat fogtak el.

Még vizsgálják, hogy lehettek-e társai.

A támadást a rendőrség egyelőre ámokfutásként tartja számon, terrorista háttérre utaló adatokat nem tártak fel.

Öten sérültek meg

A támadásban öten sebesültek meg, köztük egy 13 éves lány.

A sérültek állapota súlyos, de nem életveszélyes.

Megsebesült a feltételezett elkövető is, aki megpróbált elmenekülni a pályaudvarról, és a közelben elfogták.

A Rheinische Post című düsseldorfi lap szerint súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A lap egy szemtanúra hivatkozva azt írta, hogy egy 30-40 év közötti, németnek tűnő férfi lehetett a támadó.

Lezárták a pályaudvart

A rendőrség nagy erőkkel vonult ki az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főváros központi pályaudvarára.

A Rheinische Post című düsseldorfi lap szerint

a közlekedést leállították, a pályaudvart kiürítik, a vonatokat átirányítják.

A belváros felett rendőrségi helikopter köröz.