Lengyelország nem írja alá az EU-csúcs zárónyilatkozatát

2017.03.09. 22:18

A lengyel miniszterelnök nem fogja aláírni a most zajló európai uniós csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, sőt az állam- és kormányfői ülés egyetlen dokumentumát sem fogja elfogadni – ezt maga Beata Szydlo jelentette be a brüsszeli ülés szünetében, csütörtökön újságíróknak nyilatkozva.

Kijelentette, hogy a kormányfői EU-tanács élén most újraválasztott Donald Tusk és a többiek keressenek más módot arra, hogy elfogadják a zárónyilatkozatot.

Úgy foglalt állást, hogy a csúcstalálkozó érdektelen zárónyilatkozat nélkül. Ha a lengyel bojkott ellenére megoldást találnak a zárónyilatkozat aláírására, az azt jelenti: nincsenek szabályok – vélte. Ezt Lengyelország nem tudja elfogadni – tette hozzá Beata Szydlo.

Minden országnak joga van blokkolni az uniós csúcstalálkozó zárónyilatkozatának elfogadását, "mi kihasználjuk ezt a jogunkat" - fogalmazott. A rögtönzött megoldások csak azt bizonyítják, hogy az Európai Unió nem elveken alapszik - tette hozzá.

Tusk megérti az érzelmeket

Angela Merkel német kancellár csütörtök esti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az uniós vezetők jól fel voltak készülve a lengyel lépésre. Hozzátette, hogy a szabályok szerint az Európai Tanács elnöki mandátumának meghosszabbításához minősített többségre van szükség (tehát vétóra nincs lehetőség). Az egyetértés ilyenkor is fontos, a konszenzuskeresés azonban nem vezethet a szavazás blokkolásához - vélekedett Merkel.

Donald Tusk sajtótájékoztatóján kijelentette, mindent meg fog tenni, hogy megóvja a lengyel kormányt a politikai elszigetelődéstől.

- Megértem az érzelmeket, ez normális, emberek vagyunk, de napjainkban felelős politikai hozzáállásra van szükség, amikor Európa jövőjéről van szó. Remélem, ez világos a lengyel kollégáknak - fogalmazott.

A belga kormányfő bizakodó

Francois Hollande francia elnök szerint

mindenképpen megegyezés születik a csúcstalálkozón. Lengyelország azon kívánsága, hogy leváltsa Tusk elnököt, nem találkozik sem a tanács, sem pedig Európa elképzelésével - tette hozzá.

Charles Michel belga kormányfő azt mondta, hogy a belgák hozzá vannak szokva az eltérő vélemények hosszas, de eredményes egyeztetésekhez. A szövegen még dolgozni fognak, és akár még az este folyamán elfogadhatják - nyilatkozott.

Meg fogják oldani

Mark Rutte holland miniszterelnök is úgy vélekedett, hogy a lengyel bojkottra még az este megoldást fognak találni.

Elmondta, annak ellenére, hogy Varsó kilátásba helyezte, nem járul hozzá a csúcstalálkozó zárónyilatkozatának elfogadásához, az uniós országok vezetői megvizsgálják annak jogi lehetőségeit, hogy a dokumentumot hivatalosan jóváhagyják.

Meg fogjuk oldani ezt a problémát - fogalmazott.

A zárónyilatkozat elfogadásához egyhangú döntés, a tagállamok mindegyikének hozzájárulása szükséges, ugyanakkor a lengyel szembenállás nem befolyásolja a tanács elnökének újraválasztásáról hozott döntést.

Az ellenjelölt visszalépett

A lengyel kormány tiltakozása ellenére Donald Tusk marad az uniós tagállamok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakban, miután az uniós állam- és kormányfők Beata Szydlo lengyel miniszterelnök ellenszavazata ellenében meghosszabbították a korábbi elnök mandátumát.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sajtóértekezleten március 9-énForrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

A tanács elnökének személyéről is döntő uniós csúcstalálkozó előtt a lengyel kormány bejelentette, Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő személyében ellenjelöltet indít az Európai Tanács élére, azonban Saryusz-Wolski csütörtökön végül visszalépett.

Személyes ellentétek

Az elnök újraválasztása körül kirobbant botrányra sajtóhírek szerint az lehet a magyarázat, hogy a politikai nézetkülönbségek mellett komoly személyes ellentétek jellemzik Donald Tusk és a jelenlegi lengyel kormánypártot, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosságot (PiS) vezető Jaroslaw Kaczynski kapcsolatát. Utóbbi

a németek jelöltjének tekinti Tuskot,akit korábban a 2010-es szmolenszki légikatasztrófáért is felelőssé tett.

„Nagyon rosszul történt, hogy az Európai Unióban eddig érvényes összes szabályt, mindenekelőtt a semlegesség elvét megsértő politikust választották meg az Európai Tanács elnökévé” – mondta csütörtökön Varsóban Jaroslaw Kaczynski, reagálva Tusk újraválasztására, aki szerinte megsértette a semlegességet, mégpedig radikális módon, nagyon élesen beavatkozott a lengyel ügyekbe.

Nem akarnak kilépni

A Jog és Igazságosság (PiS) elnöke szerint Tusk újraválasztásakor a brüsszeli EU-csúcstalálkozón értekező politikusok nem tartották magukat ahhoz az elvhez, miszerint a magas uniós posztokat a származási országuk támogatását élvező személyek töltik be.

Jaroslaw Kaczynski hozzátette,
a döntés azt mutatja, hogy Németország uralja az uniót.Képtelenségnek nevezte viszont azt a felvetést, hogy Lengyelország ki szeretne lépne az EU-ból.

Tusk szerdán visszautasította a lengyel kormány által megfogalmazott vádakat, amelyek szerint a jelenlegi varsói vezetés ellen dolgozott volna Brüsszelben a németek bábjaként, és ezzel "brutálisan megsértette a politikai semlegesség" elveit.

Inkább a PiS ellen szavaztak

„Ez természetesen egy elvesztett csetepaté, amely azonban

mit sem változtat európai politikánkon”– értékelte a Brüsszelben történteket Waszczykowski lengyel külügyminiszter a Wpolityce.pl lengyel konzervatív hírportál azon kérdésére válaszolva, hogy Tusk újraválasztása a lengyel diplomácia komoly vereségét jelenti-e.

A választás módja azonban "sokat elárul arról, milyen irányban fejlődik az Európai Unió" – tette hozzá a külügyminiszter.

Az ellenzéki Polgári Platform európai parlamenti képviselői előtt, Brüsszelben felszólaló Grzegorz Schetyna pártelnök kijelentette: "sokat dolgoztunk azon, hogy Donalddal együtt örülhessünk, nagy sikerünk ez, lengyel siker".

A harmadik legerősebb lengyel parlamenti tömörülés, a Kukiz 15 alelnöke, Marek Jakubiak úgy értékelte: Tusk újraválasztásához a PiS hozzájárult "az amatőrség jeleit viselő diplomáciájával". A tagállamok egy része "inkább a PiS ellen, mint Tusk jelöltsége mellett szavazott" – mondta az alelnök.