Megbírságolták őket, erre rendőrautókat borítottak és gyújtottak fel

Vágólapra másolva!
Könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatta fel a rendőri túlkapások ellen tüntető tömeget a rohamrendőrség Batumiban.
Vágólapra másolva!

A jelentések szerint mintegy kéttucatnyi sérültje van a Grúzia harmadik legnagyobb városában vasárnapra virradó éjjel kitört zavargásoknak. A kórházba szállítottak fele rendőr.

A rendvédelmi szervek és a civilek közötti konfliktust egy közúti ellenőrzés váltotta ki.

A lakosok szerint a rendőrök több járművezetőt is indokolatlanul bírságoltak meg.

Kezdetben csupán egy kisebb perpatvar alakult ki az érintettek között, ám rövidesem már

több ezer ember lepte el Batumi főutcáját.

A rendőröknek csak vasárnap hajnalra sikerült szétoszlatniuk a tömeget twitter.com/OlegPanfilov7

A tüntetők a rendőrkapitányság elé akartak vonulni, ahol rohamrendőrök állták az útjukat. Könnygázzal és gumilövedékekkel próbálták visszaszorítani a tömeget. A civilek válaszul utcakőzáport zúdítottak a rendőrökre.

A zavargások résztvevői egy idő után már politikai jelszavakat kezdtek skandálni. Az összecsapások során

a kormánypárt, a Grúziai Álom egyik parlamenti képviselője is megsérült.

A tüntetők járműveket, főleg rendőrautókat borítottak és gyújtottak fel.

A rendfenntartó erőknek csak vasárnap hajnalra sikerült szétoszlatniuk a tömeget. Batumiban jelenleg nyugalom van, és a tüntetés helyszínén tart a romok eltakarítása – adta hírül az UNIAN.