Büntetőintézkedéseket jelentett be Törökország Hollandiával szemben

Recep Tayyip Erdogan
A sajtótájékoztatójára érkező Recep Tayyip Erdogan
Vágólapra másolva!
Büntetőintézkedéseket jelentett be Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes hétfőn este Hollandiával szemben a két ország között elmérgesedő diplomáciai viszály újabb fejezeteként.
Vágólapra másolva!

A kormányülés után nyilatkozva a török miniszterelnök-helyettes közölte, az ankarai kormány úgy döntött, hogy

amíg Hollandia nem tesz eleget a török követeléseknek, mindenekelőtt annak, hogy kérjen bocsánatot Törökországtól.

Ankara ezenkívül felfüggeszti a miniszteri és ennél magasabb szintű kormánytalálkozókat Hollandiával, és nem engedélyezi holland diplomaták repülőútjait Törökországba.

Panaszt nyújtanak be

Recep Tayyip Erdogan az A Haber kormányközeli török hírtelevíziónak adott hétfő esti interjújában azt is bejelentette, hogy

Törökország az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul

a külügy- és a családügyi minisztereket sújtó holland korlátozások miatt.

Erdogan bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak az ügyben Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Rasit Aydogan

A török államfő szerint az eredmény sejthető, de a szükséges eljárás lefolytatása érdekében benyújtják panaszukat.

Hollandia is büszke ország

Hollandia és Törökország között a napokban diplomáciai vitát okozott, hogy a holland hatóságok nem engedték meg két török miniszternek, hogy Rotterdamban részt vegyen az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen.

Az eset után Recep Tayyip Erdogan török államfő fenyegetőzött, és

nácizmussal vádolta a hollandokat.

Mark Rutte holland miniszterelnök erre válaszul azt mondta, hogy amíg a török kormány fenyegetőzik, addig nem tárgyalnak Ankarával.

Ahogy Törökország büszke ország, úgy Hollandia is az, ezért

– mondta Rutte.

Az EU nyugalomra int

Az elmérgesedő vitában hétfőn már az Európai Unió is állást foglalt, felszólítva Törökországot, hogy tartózkodjon a túlzó kijelentésektől és az olyan lépésektől, amelyek súlyosbíthatják az amúgy is feszültségekkel teli helyzetet.

és meg kell találni annak a módját, hogy ebben a helyzetben csillapodjanak a kedélyek” – írta közös nyilatkozatában Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos.

A nyilatkozatban azt is írják, hogy

Ezért az Európai Unió továbbra is közbenjár az unió tagországai és Törökország közötti jó kapcsolatok biztosításáért.