Menesztették a marokkói miniszterelnököt

Vágólapra másolva!
VI. Mohamed marokkói király menesztette posztjáról a tavalyi választások nyomán kijelölt miniszterelnököt, Abdeliláh Benkiránt, hogy felgyorsítsa a hónapok óta egy helyben toporgó kormányalakítási tárgyalásokat - jelentette be a királyi palota Rabatban szerda éjjel kiadott közleményében.
Vágólapra másolva!

Benkirán a korábban is kormányzó iszlamista Igazság és Fejlődés Pártjának (PJD) miniszterelnök-jelöltjeként nyerte meg a választásokat októberben, de azóta sem tudott működőképes koalíciót összeállítani.

VI. Mohamed a közleményben értésre adta, hogy döntését azért hozta meg, mert

még csak a jelei sem látszanak annak, hogy közelebb kerültek volna a helyzet megoldásához.

A várakozások szerint a király a PJD egy másik tagját bízza meg kormányalakítással. A párt a 395 tagú törvényhozásban a legnagyobb politikai erő ugyan, de csak 125 képviselői mandátummal rendelkezik, így önállóan nem tud kormányozni. A PJD-t vezető Abdeliláh Benkirán 2011 óta volt miniszterelnök.

Hírügynökségi kommentárok szerint a koalíciós egyezkedés elhúzódása negatív hatással lehet Marokkó hírnevére, amelyet azzal szerzett, hogy a rendszerváltásokat elindító arab tavasz óta ingatagabb térségben politikailag stabilnak számított.