Húsz éve nem volt ennyire feszült a helyzet a Balkánon

Vágólapra másolva!
A Balkán-szakértő szerint az okozza az egyensúlytalanságot, hogy három „civilizációs-földtani tektonikus lemez” csúszik egymásba, és ütközik állandóan, különösen Boszniában.
Vágólapra másolva!

Húsz éve nem tapasztalt feszültség van a Balkánon, amely az utóbbi hetekben Macedóniában csúcsosodott ki – mondta Káncz Csaba Balkán-szakértő az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: Macedóniában az államfő nem hagyta jóvá a kormányalakítást, három hónapja nincs kormánya az országnak.

Emlékeztetett arra:

Azt pedig még nem lehet tudni, hogy Donald Trump amerikai elnök hogyan áll a NATO és az európai békerendszer kérdéséhez.”

A szakértő szerint a térségben az okozza az egyensúlytalanságot, hogy három „civilizációs-földtani tektonikus lemez”, a nyugati lemez, a keleti-ortodox lemez, és délkelet felől a muszlim lemez csúszik egymásba: ezekben a hónapokban erősebb a keleti-ortodox és a muszlim aktivitása, mint a nyugati aktivitás. Berlin és Brüsszel az utóbbi években tétova, az elfogadott álláspont az, hogy

– tette hozzá.

A legutóbbi hírek szerint egyre nagyobb tőke és ingatlanbefektetések érkeztek a térségbe az Arab-öböl országaiból vagy líbiai, szíriai befektetőktől.