Belga kormányfő: Nem hagyjuk, hogy Törökország megfélemlítsen

Vágólapra másolva!
Nem hagyjuk, hogy Törökország megfélemlítsen minket - így reagált a belga kormányfő arra, hogy a török lapokban terrorizmus támogatásával vádolták meg a belga esélyegyenlőségi államtitkárt. Charles Michel szerint az emberi jogok helyzete Törökországban már nem felel meg az európai elvárásoknak, és aggodalmát fejezte ki ez ügyben Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke is.
Vágólapra másolva!

Nem hagyjuk, hogy Törökország megfélemlítsen minket, a vádaskodások a kampánystratégia részét képezik - hangsúlyozta hétfőn Charles Michel belga kormányfő, kiállva Zuhal Demir belga esélyegyenlőségi államtitkár mellett, akit a török sajtóban a terrorizmus támogatásával gyanúsítottak meg.

Charles Michel szerint a török vádaskodás a kampánystratégia részét képezi Forrás: AFP/Belga Photo/Nicolas Maeterlinck

A miniszterelnök hamisnak és sértőnek nevezte az egyes török lapokban megfogalmazott vádakat, amelyek szerint a belga államtitkár támogatná a Törökország mellett az Európai Unió által is terrorszervezetnek tartott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

Nem felel meg az európai mércének

Charles Michel szerint az ehhez hasonló támadások részei az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kampánystratégiájának.

- A provokálásunkat is magában foglaló stratégia célja, hogy

- jelentette ki a belga kormányfő, elfogadhatatlannak minősítve Recep Tayyip Erdogan török elnöknek a nácizmussal és a srebrenicai mészárlással kapcsolatos közelmúltbeli kijelentéseit.

Kitért arra, hogy az emberi jogok, a szólásszabadság és a jogállamiság törökországi helyzete már nem felel meg az európai mércéknek, majd leszögezte, Belgium "továbbra is ki fog állni az európai értékek mellett".

Tajani is aggódik

Aggodalmát fejezte ki a török politikai fejlemények miatt és az emberi jogok betartására szólította fel Ankarát Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke is - közölte az uniós parlament sajtószolgálata hétfőn.

Tajani emberi jogi aktivisták részvételével egy brüsszeli konferencián tartott beszédében kijelentette: Európa alapértékei közé tartozik az emberi jogok védelme,

Kiemelte: annak, hogy egy ország az Európai Unióhoz tartozhasson, első számú feltétele, hogy magáénak vallja ezeket az értékeket.

Újságírókat ítéltek el

Elmondta, amikor újságírókat börtönöznek be, nők, politikai ellenfelek, kisebbségek képviselői és diszkrimináció áldozatai kerülnek börtönbe, erős európai vezetésre van szükség a közös és alapvető értékekért folytatott küzdelem sikeréért.

Antonio Tajani rendkívül aggasztónak nevezte, hogy

újságírókat ítélnek el terrorizmus vádjával pusztán azért, mert a munkájukat végezték.

Arra szólította fel Ankarát, hogy engedje szabadon az igazságtalanul fogvatartott hazai és külföldi újságírókat.

Minden európait megsértett

Az EP elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök "náci praktikák" alkalmazásával és terrorista szervezetek támogatásával vádolta meg Angela Merkel német kancellárt, egy demokratikus európai ország vezetőjét.

- Németország minden alapvető szabadságjogot messzemenően biztosít, és

- tette hozzá.

Tajani aláhúzta, az Európai Parlament elítéli a júliusi sikertelen puccskísérletet, ugyanakkor nem tud szemet hunyni afelett, hogy a rendteremtés következményeképpen

41 ezer ember került rács mögé,

köztük 6 ezer politikai aktivista, 91 ezren vesztették el munkájukat és 125 ezer köztisztviselő ellen indult lejárás.

Az elnök tisztességes eljárások lefolytatására és a jogállamiság betartására szólította fel Ankarát.

A belgiumi törökök többsége támogatja Erdogant

A Törökország és Németország, illetve Hollandia között az alkotmánymódosító referendumhoz kapcsolódó kampányrendezvények meghiúsítása miatt kirobbant diplomáciai válság nyomán Ankara az elmúlt napokban

ismételten azzal fenyegetőzött, hogy felmondja az egy évvel ezelőtt létrejött menekültügyi megállapodást.

Sajtójelentések szerint a nagyjából 200 ezer fős belgiumi török közösség közel 70 százaléka Recep Tayyip Erdogan államfő támogatójának számít.

Hasonló a helyzet Hollandiában és Ausztriában is. A franciaországi és a németországi törökök körében ennél valamivel alacsonyabb az ankarai kormány támogatottsága, a Nagy-Britanniában, Olaszországban és Svájcban élő törökök között pedig többségben vannak az ellenzéki pártok hívei.