Hiába a terror, nincs kiürítési terv a brüsszeli reptéren

brüsszel reptér
Brüsszel, 2016. március 23. Rendőrségi szakértők a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér megrongálódott utascsarnoka előtt 2016. március 23-án, miután az előző nap két pokolgép robbant a légi kikötőben. A belga fővárosban az európai uniós intézmények közelében lévő metróállomáson is robbantásos merényletet hajtottak végre az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terroristái. A merényletek következtében több mint harminc ember életét vesztette, kétszázhatvan megsebesült. (MTI/EPA/AP pool/Geert Vanden Wijngaert)
Vágólapra másolva!
Egy évvel ezelőtt 16 ember halt meg abban a terrortámadásban, amelyet a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren követtek el. Egy belga lap szerint a repülőtérnek azóta sincs kiürítési terve.
Vágólapra másolva!

Egy évvel a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren 16 emberéletet követelő robbantásos merénylet után sincs

kiürítési terve a légikikötőt üzemeltető vállalatnak.

Ezt a La Libre Belgique című belga napilap közölte egy szakszervezeti vezető nyilatkozatára hivatkozva.

Sandra Langenus, a repülőtéren is tevékenykedő szakszervezet titkára arról számolt be, hogy a légikikötő biztonságáért felelős csoport dolgozott ugyan védelmi intézkedéseken, de

az épület egészére továbbra sincs evakuálási terv.

Szerinte

Rendőrségi szakértők a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér megrongálódott utascsarnoka előtt 2016. március 23-án, miután az előző nap két pokolgép robbant a légi kikötőben. Forrás: MTI/EPA/AP POOL/Geert Vanden Wijngaert

A helyzet annyira súlyos, hogy van olyan repülőtéri dolgozó, aki

23 éves munkaviszonya alatt egyszer sem vett rész tűzvédelmi oktatáson,

nem gyakorolták sosem, mi a teendő egy tűzriadó esetén.

- tette hozzá a szóvivő.

Brüsszelben szerdán az egy évvel ezelőtti terrortámadások áldozataira emlékeztek.

Megemlékeztek a helyszínen a tragédia évfordulóján. Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Tavaly március 22-én a belga fővárosban először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtottak végre

öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport tagjai.

A két támadásban harminckét ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek, utóbbiak között két magyar állampolgár is volt.

A támadások elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára.