Az amerikai fegyver nem okozhatott volna akkora robbanást Moszulban

2017.03.28. 22:18

Stephen Townsend altábornagy, a koalíciós erők parancsnoka elismerte, hogy az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció szerepet játszhatott a március 17-i moszuli robbanásban, amiben civilek haltak meg. Azonban szerinte az Iszlám Államot is felelősség terhelheti.

"Előzetes értékelésem szerint valószínűleg közünk volt ezekhez a halálos áldozatokhoz" – mondta.

Townsend azt is mondta, még meg kell várni a vizsgálat eredményét:

Az első benyomásom, hogy az ellenség keze van a dologban. De jó eséllyel a mi csapásunknak is köze lehetett a történtekhez.

Az altábornagy szerint azonban az

a fegyvertípus, amit használtak, nem okozhatott volna akkora robbanást,

amitől az épület összedől.

Március 17-én az adzs-Dzsadida nevű nyugat-moszuli kerületben történt robbanás miatt épületek dőltek össze, több mint 200-an meghaltak.

Jelenleg vizsgálat folyik a helyszínen, hogy megállapíthassák, mi okozhatta a robbanást: a koalíciós erők légicsapása, vagy

az Iszlám Állam terroristáinak az épületekben elhelyezett aknái.

Az iraki hadsereg akkor szemtanúkra hivatkozva azt állította, hogy az Iszlám Állam élő pajzsként tartott fogva civileket az alagsorokban, a koalíciós erők harci gépei pedig csapást mértek egy robbanóanyaggal megpakolt teherautóra, és a robbanás miatt dőlt össze több épület.

Az amerikaiak vezette koalíció szombaton elismerte, hogy március 17-én légicsapást hajtott végre az iraki biztonsági erők kérésére. Civilekről nem tett említést, de közölte, hogy vizsgálja az esetet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK