Sikeresen befejezte hadműveletét Törökország Szíriában

Vágólapra másolva!
Törökország befejezte az Eufráteszi Pajzs fedőnevű, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ellenzéki ernyőszervezettel együttműködve tavaly augusztusban indított hadműveletét Szíriában.
Vágólapra másolva!

Binali Yildirim török miniszterelnök sikeresnek nevezte a török hadműveletet, de azt is mondta, lehet, hogy a hadsereg indít még újabb hadműveleteket.

- mondta a török kormányfő.

A nap folyamán a török nemzetbiztonsági tanács jelentette be, hogy "sikeresen befejezték a műveletet".

Recep Tayyip Erdogan elnök és más török kormányzati vezetők korábban azt hangoztatták, hogy a török hadsereg erőit az Eufrátesztől nyugatra fekvő Manbídzs városa felé irányítják, amelyet részben a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia tart ellenőrzése alatt, ha nem vonulnak vissza a folyó keleti partjára. Török vezetők utaltak arra is, hogy csapataik részt vehetnek az Iszlám Állam szíriai fellegvára, Rakka felszabadításában is.

A török hadseger tavaly augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven hadműveletet indított Észak-Szíriában a lázadó Szabad Szíriai Hadsereggel (SZSZH) karöltve, hogy megtisztítson egy ötezer négyzetkilométeres, határ menti területet az általa terroristának tekintett fegyveresektől, köztük az Iszlám Államtól. Törökország másik nem titkolt célja a hadművelettel az, hogy megelőzze a kurd milíciák túlzott térnyerését a határrégióban.