Fontos embert vesztett az Iszlám Állam

Vágólapra másolva!
Egy légicsapással megölték Ajad adzs-Dzsumailit, akiről úgy tartják, hogy Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének a jobbkeze volt Irakban – jelentette az iraki állami televízió szombaton helyi katonai hírszerzési forrásokra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A televízió szerint

a dzsihadisták második számú vezetőjével az iraki légierő végzett

a szíriai határhoz közeli al-Kaim nevű település környékén. A televízió nem közölte, hogy mikor történt a légicsapás. Értesülések szerint Dzsumaili

az Iszlám Állam "második számú vezetője" és "hadügyminisztere" volt.