Az osztrákok többsége nem akar migránsokat befogadni

Vágólapra másolva!
Az osztrákok mintegy hetven százaléka nem akar migránsokat befogadni az európai uniós áthelyezési program keretében. A válaszadók mindössze 21 százaléka helyeselné a befogadást.
Vágólapra másolva!

A felmérést március végén végezte a Research Affairs kutatóintézet 600 ember megkérdezésével. A vizsgálatban részt vevőktől azt kérdezték, hogy

Ausztria átvegyen-e 1900 menekültet Görögországból és Olaszországból.

Tavalyelőtt született uniós megállapodás arról, hogy a migrációs nyomásnak kitett országokból 160 ezer menekültet osztanak el a tagállamok között. Eddig 15 ezer embert helyeztek így át az EU-n belül.

Ausztriának mintegy kétezer menekültet kellene befogadnia Görögországból és Olaszországból.

Múlt héten Christian Kern osztrák kancellár levélben kérte az Európai Uniót az ország álláspontjának megértésére, miszerint Ausztria nem akar migránsokat fogadni az áthelyezési program keretében.

A szociáldemokrata kormányfő szerint az illegálisan érkezők ellátásával Ausztria ezt a kötelezettségét már teljesítette.

Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja azt mondta, számítanak arra, hogy Ausztria befogadja a migránsokat.

Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter a múlt héten azt mondta, hogy

Ausztria teljesen kivonná magát az áthelyezési program végrehajtásából,

mivel Ausztria "elegendő humanitárius segítséget nyújt", és az országban uniós viszonylatban nagyon magas a menedékkérelmi eljárások száma.