Drágább lett Horvátország az autósoknak

Vágólapra másolva!
Öt százalékkal drágulnak a horvát autópályadíjak hétfőtől – közölte a Horvát Autópályák Vállalat (HAC).
Vágólapra másolva!

A horvát kormány március közepén fogadta el az autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezetet, amely egyben az autópályadíjak növekedését vonta maga után. Az átalakítás április 3-tól ötszázalékos autópályadíj-növekedést irányozott elő, és

lehetőséget biztosított további 10 százalékos drágulásra a turisztikai főszezonban

(július 1-jétől szeptember 30-áig).

A Zágráb–Split közötti autópálya-szakasz díja 174 kunáról 183 kunára (7686 forint) emelkedett. Aki egészen Dubrovnikig utazik, 223 kuna helyett most 234 kunát fizet. A Zágráb–Rijeka útszakasz díja nem változik, marad 70 kuna. A magyar határtól a Zágrábig tartó autópályán (Gorican–Zagráb) 42 kuna helyett 44 kuna a jegy ára. Aki az ország keleti feléből utazik az Adriai-tengerre, és Udvarnál vagy Drávaszabolcsnál lépi át a határt, valamint Eszéknél hajt fel az autópályára, Zágrábig 116 kuna helyett most 121 kunát fog fizetni. Az autópálya-díjak euróban is fizethetők.

Az emelés hátterében az áll, hogy a HAC kötelezettségei 5,2 milliárd euróra rúgnak. A cégnek csak az idén 1,14 milliárd euró törlesztőrészletet kell visszafizetnie, jövőre pedig még többet. Az ágazat adóssága az államadóság 13,5 százalékát teszi ki, a bevételek pedig nem elegendőek arra, hogy a következő öt évben fedezzék a hiteleket.

Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter korábban úgy fogalmazott: nem vetették el a matrica bevezetésének lehetőségét, de

egyelőre marad a jelenlegi fizetőkapus rendszer.