Három földrengés volt 20 perc alatt

Vágólapra másolva!
20 perc alatt három földrengés sújtott le Luzonban, a Fülöp-szigeteken. A legerősebb 5,9-es volt.
Vágólapra másolva!

Ugyan sérültekről még nem érkezett hír, de a Deutsche Welle szerint súlyosan megsérült sok épület, illetve földcsuszamlásokat is jelentettek. A közösségi oldalak különböző platformjain posztoltak az esetről képeket és videókat.

A legerősebb rengés 5,9-es volt,

amit leginkább a fővárosban, Manilában éreztek. A rengés következtében megrongálódtak az épületek, és az óvóintézkedéseknek megfelelően kiürítették a házakat.

A Vulkanológiai Intézet állítása szerint az első rengés délután 3-kor történt, közel 40 kilométerre Mabini várostól, és

5,5-ös erősségű volt.

A második volt a legerősebb, ennek központja Tanauan várostól 42,7 kilométerre volt.

A harmadik nagysága pedig 5,0-es volt, és 35 kilométerre a tengerparti Taysan városától volt a központja.