Az Egyesült Államok diplomáciai megoldásra törekszik Szíriában

Vágólapra másolva!
Nikki Haley nagykövet annak az ENSZ-határozattervezetnek a szavazása előtt nyilatkozott, amely a szíriai gáztámadás vizsgálatát a szíriai kormányzat bevonásával szeretné megindítani.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok le szeretné zárni a szíriai konfliktust


Az amerikai ENSZ-nagykövet azt mondta:

Majd hozzátette, hogy a Trump-kormányzat szeretne hozzájárulni a szíriai konfliktus lezárásához. Mint mondta, az Egyesült Államok szilárdan hisz abban, hogy a politikai megoldás a nézetkülönbségek ellenére is működőképes.

Oroszország elfogadhatatlannak tartja a tervezetet

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa helyi idő szerint szerdán délután szavaz arról a határozattervezetről, amely a szíriai kormány együttműködését kéri a múlt héten történt gáztámadás kivizsgálásának ügyében.

Az Aszad-rezsimmel szövetséges Oroszorszag jelezte, hogy a tervezet szövegét elfogadhatatlannak tartja, és kiszivárgott hírek szerint az ENSZ-ben arra számítanak, hogy meg is vétózza azt.


Nagy-Britannia szerint a damaszkuszi kormány lehet a felelős


Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete korábban az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésén kijelentette, hogy

Matthew Rycroft ENSZ-nagykövet közölte: brit tudósok megvizsgálták a támadás helyszínén talált bizonyítékokat, és szarin, vagy ahhoz nagyon hasonló idegméreg nyomait találták.

Vlagyimir Szafronkov, Oroszország ENSZ-képviselője azonnal reagált és elutasította ezt a következtetést.

Mint ismert az oroszokat is vádolták azzal, hogy felelősek a szíriai gáztámadásért, erről korábban itt írtunk.

Oroszországnak nem áll szándékában mentegetni

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerda esti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Oroszországnak nem áll szándékában, hogy bárkit is mentegessen a szíriai vegyifegyver-incidens felelősei közül.


Oroszország elfogulatlan vizsgálatot követel

Hangsúlyozta, hogy Oroszország objektív és elfogulatlan vizsgálatot követel, illetve hogy nem helyezi bizalmát Bassár el-Aszad szíriai elnökbe

vagy bárki másba, hanem békés megoldást szeretne az arab országban. Ugyanakkor megismételte az orosz kormány álláspontját, miszerint a szíriai kormány nem volt felelős a múlt heti vegyi támadásért.


Aszadot háborús bűnösként akarják felelősségre vonni

Rex Tillerson, az amerikai diplomácia vezetője szerint aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón a szíriai végső rendezésben Aszadnak nem lehet szerepe.

Elképzelhetőnek tartja, hogy háborús bűnösként fogják felelősségre vonni Bassár el-Aszad szíriai államfőt.

Illetve azt is elmondta, hogy nincs olyan információja az Egyesült Államoknak, ami alapján határozottan kimondhatnák, hogy orosz erők vegyi támadásban vettek volna részt Szíriában.