Százan nézték végig, ahogy meglincselik a pakisztáni egyetemistát

2017.04.15. 23:15

Gyilkosság és terrorizmus miatt emeltek vádat szombaton nyolc diák ellen, miután halálra verték világi nézetei miatt a társukat egy pakisztáni egyetemen.

Az újságírónak tanuló pakisztáni diákot, Masal Hánt csütörtökön verték agyon több diáktársa szeme láttára.

Társai - kb. százan - tétlenül nézték végig, ahogy meztelenre vetkőztették Hánt, és egy deszkával verték tovább.

Csütörtökön nyolc diákot állítottak a mardani terrorellenes bíróság elé, további négy egyetemistát még szombaton őrizetbe vettek.

Musztak Gáni, Hajber-Pahtunhva tartomány tájékoztatási minisztere azt mondta, a helyi kormányzat is kérte, hogy a pesavari legfelső bíróság indítson vizsgálatot az ügyben.

Masal Hán a halála napján részt vett egy heves egyetemi vitán.

Társai az intézmény vezetésénél szóvá tették világi nézeteit. Vádjuk szerint istenkáromló anyagot tett közzé a közösségi médiában.

Posztjáról még semmit nem lehet tudni.

1990 óta legalább 65 embert öltek meg istenkáromlás miatt

Pakisztánban, ugyanis Mohamed próféta becsmérlése az egyik legsúlyosabb bűnnek számít az országban.