Érvénytelen a népszavazás egy török politikus szerint

Vágólapra másolva!
Választási szabálytalanságokra hivatkozva semmissé nyilvánítaná a török népszavazást egy ellenzéki képviselő.
Vágólapra másolva!

- közölte Bülent Tezcan, a szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP) alelnöke a Dogan török hírügynökség jelentése szerint.

A képviselő azt mondta, több régióban arra panaszkodtak, sokan

nem tudtak szavazni,

és egyes helyeken titokban számolták össze a voksokat.

Az ellenzéki politikus azt mondta, ha szükséges, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.