A grúz elnök szerint az oroszok megsértették a szuverenitásukat

Vágólapra másolva!
A grúz külügyminisztérium felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel "a provokáló cselekedeteivel", miután az orosz külügyminiszter megkezdte abháziai látogatását kedden. 
Vágólapra másolva!

Az orosz külügyminiszter megkezdte kedden az abháziai látogatását, amelyre azonnal reagált is Giorgi Margvelasvili grúz elnök. Azt mondta, ha egy külföldi állam képviselője látogatást szeretne tenni Grúziában, annak azt előre be kell jelentenie. Ha a bejelentkezést elmulasztják, az számukra

a nemzetközi és grúziai jogok megsértését jelenti.

Giorgi Margvelasvili felhívta Oroszország figyelmét arra, hogy mindenképp építő jellegű párbeszédet folytasson. Hozzátette, hogy országa kész bármilyen kérdést megvitatni velük, amennyiben azok a diplomáciai dimenzió körébe tartoznak.

A grúz államfő felszólította a nemzetközi közösséget, hogy akadályozza meg, hogy Oroszország újra megtámadja Grúzia szuverenitását és ítélje el a kiváltságos érdekeire épülő politikáját.

A grúz külügyminisztérium is felszólította Oroszországot, hogy

Abházia, akárcsak Grúzia másik szakadár területe, Dél-Oszétia a 2008-ban vívott grúz-orosz háború nyomán nyilvánította ki függetlenségét, de ezt csak néhány ország ismerte el. A grúzok továbbra is országuk részének tekintik a területet.