12 éves kislány mentette meg a húgát a kocsitolvajtól

kislány, Virginia
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban két kislány egyedül volt a kocsiban, amikor egy férfi beült a vezetőülésbe, és megpróbált elhajtani. A 12 éves kislány űzte ki őt az autóból.
Vágólapra másolva!

Brandie Weiler szombaton, az autópályán vezetett Virginiában, a kocsiban ott ült a 12 és a 7 éves kislánya is.

Egy balesetet láttak, ezért a nő megállt, és kiszállt a kocsiból, hogy megnézze a sofőrt, majd hívta a rendőrséget.

A másik autó sofőrje ekkor kiugrott a kocsiból, és a nő autója felé szaladt, amiben a két kislány még ott ült.

A 12 éves Madison gyorsan sebességbe tette a kocsit, hogy a férfi ne tudja beindítani az autót.

Az édesanya próbált utánaszaladni, de a 21 éves Paul Salsman kinyitotta az ajtót, és beült a vezetőülésbe.

Miközben próbálta beindítani az autót, azt mondta: „El kell jutnom arra a helyre".

Madison ütni kezdte a férfit, és üvölteni kezdett, miközben a húga a hátsó ülésen ült.

A férfi ekkor feladta, és kiszállt, majd megpróbált egy másik autót ellopni. A rendőrök azonban megérkeztek a helyszínre, és letartóztatták - írja az Inside Edition.

Az édesanya azt mondta, nagyon büszke a lányára. A kislány azt mondta, csak az járt a fejében, hogy meg kell védenie a kishúgát.