Rendkívüli ülést tartanak májusban a törökök

Recep Tayyip Erdogan
A sajtótájékoztatójára érkező Recep Tayyip Erdogan
Vágólapra másolva!
A török minszter szeretné újra a (AKP) Igazság és Fejlődés Pártja köreiben tudni az Recep Tayyip Erdogan államfőt.
Vágólapra másolva!

A törökkormányzó Igazság és fejlődés Pártja (AKP) rendkívüli kongresszust akar tartani május 21-én Ankarában.

Bilani Yildirim török miniszterelnök szeretné, ha Recep Tayyip Erdogan a jelenlegi török államfő, az KP egykori alapítója

újra csatlakozna pártjukhoz.

Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Rasit Aydogan

Az alkotmánymódosítás csak a következő parlamenti és köztársaságielnök-választás követően, 2018 novemberében lép majd életbe. De a kormányfő szerint vannak olyan elsődleges intézkedések, amiket hamarabb kell egyeztetniük és végrehajtaniuk. A változtatások között van az is, hogy

az államfő megőrizze a pártjához fűződő viszonyát.

Yildrim szerint nincs szó rendkívüli kongresszusról, a párt hivatalosan 2018-ban tatja meg a rendes értekezletét.