Több mint 70 gyereket nevelt fel egy amerikai nő

Vágólapra másolva!
Meghalt az az amerikai nő, aki több mint 70 gyereknek volt a nevelőszülője.
Vágólapra másolva!

A Massachusetts állambeli Braintreeben élő 82 éves Miriam Gannon nyirokmirigy-daganatban halt meg pénteken.

Gannont és férjét az 1960-as években kérte meg a helyi pap arra, hogy fogadjanak be gyerekeket. A házaspár az évek során mintegy

kéttucatnyi gyerek nevelőszülőjévé és jóval több gyámjává vált,

közülük több fogyatékos volt.

Matthew Gannon négyről nyolc hálószobásra bővítette otthonukat, hogy mindenki számára legyen hely és akadálymentes területeket hozott létre, sőt

felvonót is épített a lépcsőre.

2010-ben Miriam Gannon egy interjúban azt mondta, minden gyerek tudta, hogy szeretet veszi körül attól a perctől, hogy belépett házuk ajtaján.