Ausztriából 80 százalékkal több migránst küldtek vissza, mint tavaly

Vágólapra másolva!
Ausztria idén eddig 80 százalékkal több migránst utasított ki, mint tavaly ugyanebben az időszakban – derül ki a Die Presse című osztrák lap cikkéből.
Vágólapra másolva!

A lap a belügyminisztérium közlésére hivatkozva beszámolt arról is, hogy az elmúlt négy hónapban 2300 migránst utasított ki az országból, 1500-an pedig önként hagyták el az országot. Tavaly ugyanekkor 1300 migránst küldtek vissza a származási országába.

A menedéket kérők száma is csökkent

A benyújtott menedékkérelmek száma csökkent, 2017 első négy hónapjában összesen 8400 kérelmet adtak be az osztrák hatóságokhoz, tavaly ugyanekkor már 18 600 igény érkezett be.
A tárca korábbi közlése szerint idén a januártól márciusig befutott

kérelmek több mint hatvan százalékát férfiak adták be. Jellemzően szíriai, afganisztáni és nigériai menekültek szeretnének Ausztriában maradni.

Ausztria az egyik legkedveltebb célállomás

A Kronen Zeitung című osztrák lap arról írt, hogy az Osztrák Integrációs Alap legutóbbi tanulmánya szerint Ausztria közkedveltebb a bevándorlók körében, mint Franciaország, hiszen míg Párizsban minden ötödik, addig Bécsben minden negyedik lakos külföldi. A tanulmány szerint

Franciaország lakosainak közel 7, Ausztria lakosságának több mint 15 százaléka külföldi állampolgárságú.

1000 eurót kap, aki hazamegy

Wolfgang Sobotka belügyminiszter korábbi közlése szerint Ausztria ezer eurót fizet az első ezer önkéntesen hazautazó migránsnak, és nagyobb figyelmet fordít a migránsok visszatéréséről szóló tájékoztatásra.

A miniszter szerint 2019-ig mintegy 50 ezer migránsnak kell elhagynia az országot.