Repülőket sodort el az árvíz Oroszországban

Vágólapra másolva!
Legalább öt repülőgép – köztük a katasztrófavédelem egyik árvízfigyelő gépe – vált a helyi folyó áradásának martalékává a szibériai Tyumeny megyei Isim város repterén.
Vágólapra másolva!

Az árvíz kétméteres magasságban hömpölygött a szibériai kisváros repülőterén, amelynek betonján több kisrepülőgép is parkolt. A helyi repülő- és ejtőernyős-egyesület fotói alapján legalább öt repülőt sodort el az áradat.

Az elsősorban AN-2 és PZL-104 duplafedeles gépek közül csupán egy volt képes repülni, a többiek javítás alatt álltak, illetve pótalkatrészül szolgáltak. Azt az egyet a katasztrófavédelem használta a környező folyók és tavak vízszintjének megfigyelésére, illetve ejtőernyős ugrásokhoz.

Forrás: DOSZAAF

A NashGorod.ru értesülései szerint az isimi repülőtéren parkoló gépek egyikét sem sikerült megmenteni.