Két halottja és több száz sérültje van egy iráni földrengésnek

Vágólapra másolva!
Egy 5,7-es erősségű földrengés rázta meg Irán északkeleti részét, amelynek következtében legalább két ember meghalt, 377-en pedig megsérültek - adta hírül az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség vasárnap.
Vágólapra másolva!

A szombat esti földmozgás epicentruma a Horászán Somali tartományban található Bodzsnúrd városának közelében volt - mondta el az iráni földtani intézet.

Helyi tisztségviselők szerint mintegy hatvan sérültet továbbra is kórházban ápolnak, számos szomszédos falunak pedig több mint 40 százaléka romokban hever.

Április elején ketten haltak meg, négyen pedig megsérültek egy 6-os erősségű földrengésben Mashadtól 80 kilométerre délkeletre. Egy januári földmozgás négy áldozatot követelt Irán déli részén.

Az ázsiai ország alatt jelentős földtani törésvonalak futnak, ezért gyakoriak területén a kisebb-nagyobb földrengések.

Legutóbb 2003-ban került sor hevesebb földmozgásra az ország délkeleti Kerman tartományában található Bamban. Akkor legalább 31 ezren haltak meg, Bam pedig csaknem teljesen megsemmisült.