Egymást hibáztatták a spanyol szocialisták főtitkárjelöltjei a nyilvános vitán

Vágólapra másolva!
Egymás hibáztatása és személyeskedés uralta az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkárjelöltjeinek hétfői nyilvános vitáját Madridban, amelyet több spanyol sajtóorgánum is élőben közvetített a párt székházából.
Vágólapra másolva!

A spanyol parlament legnagyobb ellenzéki frakciójával rendelkező szocialista párt vezetéséért hárman vannak versenyben: Susana Díaz, az andalúz autonóm kormány elnöke, Pedro Sánchez korábbi pártfőtitkár (2014-2016 között), és Patxi López, aki a spanyol kongresszus elnöke, és a baszk regionális kormány vezetője is volt.

Vitán belüli vita - így nevezhető az az éles politikai és személyes szembenállás, amely Susana Díaz és Pedro Sánchez között bontakozott ki.

Az andalúz vezető felrótta Sáncheznek, hogy vezetésével a PSOE történetének

két legrosszabb parlamenti választási szereplését érte el.

Szerinte Sánchez hibája, hogy a pártnak nem volt világos irányvonala, a választók valójában nem tudták, hogy mit képvisel a PSOE.

Susana Díaz szerint Pedro Sánchez csalódást okozott azoknak, akik korábban támogatták.

- mondta.

Pedro Sánchez viszont az andalúz elnök felelősségét firtatta abban, hogy a szocialisták tavaly október végén hatalomra segítették a júniusi parlamenti választásokon győztes konzervatív Néppártot(PP) azzal, hogy tartózkodtak a miniszterelnök személyéről szóló parlamenti szavazáskor.

Szerinte ez volt a "legrosszabb hiba", amelyet elkövetett a párt az elmúlt években,

tekintve a PP halmozódó korrupciós ügyeit.

Patxi López többször megjegyezte, hogy ezt az alkalmat nem arra kellene használni, hogy egymással vitatkozzanak, szerinte a probléma épp a múltba nézés, ahelyett, hogy a jövővel foglalkoznának.

A több mint másfél órás vitának azon szakaszában, hogy ki, mit ajánl a pártnak Susana Díaz elmondta: az andalúz pártszervezet az ő irányításával egységesebbé vált, a vezetés pedig átlátható lett.

Patxi López szerint Spanyolország ugyan kilábalt a krízisből, de a spanyolok még nem.

A vitát követően több sajtóorgánum indított internetes szavazást arról, hogy ki szerepelt a legjobban a jelöltek közül: ezek többségében Pedro Sánchezt hozták ki győztesnek.