Ökológiai katasztrófa Szlovéniában, a leégett gyár miatt

2017.05.24. 23:45

Kilenc nappal azután, hogy Ljubljana közelében, Vrhnikában leégett egy kémiai anyagokat feldolgozó és tároló gyár, kiderült, hogy a történtek ökológiai katasztrófát okoztak a környezetben. Ezt bizonyították a hatóságok által nyilvánosságra hozott talaj- és vízminta vizsgálatok. Miro Cerar szlovén kormányfő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, meg kell találni a felelősöket és megfelelő intézkedéseket kell foganatosítani. Az emberek nem rendelkeznek elég információval, és még mindig félnek. Vrhnikában és környékén óriási károkat okozott a katasztrófa. A szlovén kormány által nyilvánosságra hozott laboratóriumi eredmények kimutatták, hogy a Tojnica folyóban, ami beleömlik a fővárost, Ljubljanát átszelő Ljubljanica folyóba kihaltak az élő organizmusok. A vízben Atrazin gyomírtó szert, higanyt és fémet találtak. A környéken élők légzési problémákra panaszkodnak, és fémes ízt éreznek a szájukban több, mint egy héttel az eset után is. A Kemis gyár több, mint egy hete éjszaka égett le, de szerencsére senki sem sérült meg. A tűzben azonban több száz tonna festék, lakk, elem, gyomirtó szer és más veszélyes kémiai anyag égett el. Irena Majcen környezetvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, Szlovéniában korábban sosem fordult elő ehhez hasonló ökológiai katasztrófa, és megerősítette, hogy a gyárban nem tároltak radioaktiv vagy más rákkeltő szereket.