Már 146 áldozata van a Sri Lanka-i esőknek

Baduraliya, 2017. május 28. Egy férfi megy a sártengerrel beborított úton a két nappal korábbi földcsuszamlás helyszínén a Srí Lanka-i Kalutara körzetben fekvő Baduraliya település közelében 2017. május 28-án. Földcsuszamlások és áradások következtében mintegy száz ember életét vesztette, és ugyanennyien eltűntek az ázsiai szigetországban. (MTI/EPA/M. A. Pushpa Kumara)
Vágólapra másolva!
Vasárnapra legalább 146-ra emelkedett a Srí Lanka-i esőzések miatti árvizek és földcsuszamlások halálos áldozatainak száma. Közben több mint száz embert továbbra is eltűntként tartanak számon.
Vágólapra másolva!

Körülbelül félmillió embernek kellett elhagynia az otthonát azóta, hogy pénteken a monszun miatti heves esőzések miatt több földcsuszamlás is volt az ország nyugati és déli részén. Ami súlyosbítja a helyzetet, hogy

a menekülők nagyjából tizede öt év alatti kisgyerek.

A hadsereg helikopterekkel, hajókkal és kétéltű járműveivel igyekszik segíteni. Élelmiszert és egyéb létfontosságú dolgokat juttat a rászorulóknak. Bár a csapadék vasárnapra alábbhagyott, számos település továbbra is víz alatt van. A legsúlyosabban érintett térségekbe egészségügyi csapatok mentek, hogy

megakadályozzák a fertőző betegségek, például a kolera kialakulását.

Srí Lankán 2003 májusa óta nem voltak ilyen pusztító árvizek. Akkor a heves monszunesőzés következtében 250 ember halt meg, és körülbelül tízezer lakóház rongálódott meg.