Nem támaszt teljesíthetetlen követelményeket a külföldi egyetemekkel szemben a magyar felsőoktatási törvény - nyilatkozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a közmédiának. Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott rövidesen az Egyesült Államokba utazik az egyik érintett egyetem ügyében, New York állam kormányzójával pedig most egyeztetik a tárgyalások időpontját. 

A négy érintett ország közül három nagykövete - a kínai, a thaiföldi és a malajziai - gyakorlatilag technikai kérdésként kezeli az ügyet, az érintett iskolák sem kifogásolják a törvényt - mondta Menczer Tamás.

A legjobban a tárgyalások a McDaniel College ügyében zajlanak. Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott várhatóan június második felében Marylandbe utazik (ott van kampusza az intézménynek) és tárgyal a helyi vezetőkkel a McDaniel College jövőbeni budapesti működéséről.

Soros György egyeteméről, a CEU-ról szólva a sajtófőnök azt mondta: New York állammal is nyitottak a tárgyalásokra. Érkezett egy jelzés a kormányzótól, Altusz Kristóf szívesen elutazik hozzá, épp az időpontot egyeztetik.

A törvény egyértelműen fogalmaz, a feltételek minden iskolára ugyanúgy vonatkoznak, mindegyik intézménynek, Soros György egyetemének is meg kell felelnie azoknak - mondta Menczer Tamás, aki azt is hozzátette, hogy az amerikai és a magyar kormány az elmúlt évtizedekben háromszor kötött oktatási együttműködési megállapodást, tehát ha az amerikai kormány az egyetemek magyarországi működését támogatja, akkor erről a támogatásról a megszokott diplomáciai úton bizonyára tájékoztatni fogja a magyar kormányt.

Frenyó László, a McDaniel College dékánja azt nyilatkozta a közmédiának, hogy jelentős előrelépés történt a Maryland és Magyarország közötti együttműködési megállapodás létrehozásában. Altusz Kristóf már meg is kereste a kormányzó hivatalát. A dékán arra számít, hogy semmilyen akadály nem merül majd fel és az amerikai szövetségi kormánnyal kötendő megállapodás kérdését is hamar megoldják majd. 

A szövetségi kormánynak nincs kifogása az ellen, hogy a magyar kormány a tagállamokkal megállapodásokat kössön - tette hozzá Frenyó László. Az ő érzése mindenesetre az, hogy mindkét irányból megvan a jóindulat a kérdés megnyugtató megoldására.