A nyugati vezetők elutasítják az újratárgyalást

Global warming concept, artwork  globális felmelegedés klíma klimaváltozás föld
Global warming concept, artwork.
Vágólapra másolva!
Csalódottan nyilatkoztak a nyugat-európai országok vezetői Donald Trump döntéséről, arról hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klimaegyezményből, és egyben elutasították az amerikai elnök javaslatát a megállapodás újratárgyalására.
Vágólapra másolva!

Röviddel a döntést ismertető Trump-beszéd után Németország, Franciaország és Olaszország közös közleményében utasította el Donald Trump elnök elképzelését a párizsi klímaegyezmény újratárgyalásáról.

"A párizsi egyezmény az országaink közötti együttműködés sarokköve marad a klímaváltozás elleni hatékony és jól időzített harcban, és a 2030-as fenntartható fejlődési célok elérésében" - áll a péntekre virradóra kiadott közleményükben. Leszögezik, hogy visszafordíthatatlannak tartják a Párizsban 2015 decemberében tető aláhozott megállapodást, és szilárdan hisznek abban, hogy az egyezményt nem lehet újratárgyalni. Meggyőződésük szerint az egyezmény végrehajtása fontos gazdasági lehetőségeket teremt a növekedéshez mindhárom országban és globálisan is. A három európai uniós ország megerősíti elkötelezettségét a párizsi klímaegyezmény végrehajtása iránt, és arra bátorítja partnereit, hogy fokozzák a klímaváltozás elleni harcot.

Sajnálják a döntést Forrás: Origo

Külön is reagáltak

Az országok vezetői külön-külön is reagáltak Trump bejelentésére, csalódottan és rosszallással fogadták azt, hogy az amerikai elnök valóra váltotta választási ígéretét. "Sajnálom az amerikai elnök döntését" - közvetítette a Twitteren Angela Merkel német kancellár üzenetét szóvivője, Steffen Seibert.

Emmanuel Macron francia elnök szerint az Egyesült Államok hátat fordított a világnak azzal, hogy egyoldalúan felmondta párizsi klímaegyezményt, ennek ellenére Párizs nem mond le a klímaváltozás elleni harcról. Macron francia és angol nyelven mondott, helyi idő szerint csütörtök éjszaka sugárzott tévébeszédében úgy fogalmazott, hogy Trump hibát követett el országa és népe érdekeitől vezérelve, és hibát a bolygó jövője szempontjából. Leszögezte: Párizs semmiképpen nem fog tárgyalni újra egy kevésbé ambiciózus egyezményről. "Nem lehet hibázni a klímát illetően. Nincs B-terv, mert nincs B-bolygó sem" - mondta Macron.

Csalódottságát fejezte ki Theresa May brit miniszterelnök is. Hivatala közölte péntekre virradóra: Trump felhívta Mayt telefonon, hogy megvitassa vele a döntését. May azt mondta, hogy Nagy-Britannia továbbra is elkötelezett lesz a párizsi egyezmény végrehajtása mellett.

"A mai nap szomorú nap a globális közösség számára, mivel egy kulcsfontosságú partner hátat fordít a klímaváltozás elleni harcnak. Az EU mélységesen sajnálja a Trump-kormányzat által hozott egyoldalú döntést" - így Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök.

Fehér házi források szerint Trump nemcsak a brit miniszterelnökkel, hanem Merkellel, Macronnal, May-jel és Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel is beszélt telefonon, miután bejelentette a klímaegyezmény felmondását.

A nyugat-európai vezetőkhöz hasonlóan Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is mély csalódottságát hangoztatta Trump döntése miatt,

Megingathatatlan az Európai Unió elkötelezettsége a párizsi klímamegállapodás mellett - közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken Twitter-üzenetében. "Továbbra is vezetjük a klímaváltozás elleni harcot" - szögezte le.