Vádat emeltek a párizsi robbantások egyik irányítója ellen

párizs merénylet
Párizs, 2015. november 14. Egy áldozat holtteste a földön a párizsi Bataclan koncertterem közelében, miután az épületben mintegy száz embert túszul ejtettek 2015. november 13-án. A francia fővárosban késő este összehangoltan több merényletet követtek el. A támadásoknak legalább 120 halálos áldozata van. Nyolc terrorista halt meg, közülük heten felrobbantották magukat. (MTI/EPA/Yoan Valat)
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek a 2015 novemberében elkövetett párizsi terrortámadások egyik feltételezett irányítója, Yassine Atar ellen - közölte a belga főügyészség pénteken.
Vágólapra másolva!

A 30 éves belga állampolgárságú férfit terrorista csoportban való részvétellel, annak irányításával, és a 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadás összehangolásával vádolják.

Yassine - akit a Brüsszelben, két helyszínen elkövetett merényleteket követően tartott rendőrségi akciók során fogtak el -

testvére a terrorista kapcsolatokkal rendelkező Oszama Atarnak,

akit a novemberben Párizsban és a tavaly márciusban, Brüsszelben elkövetett terrortámadások egyik kitervelőjeként tartanak számon. Az álnéven bujkáló Oszama hollétéről nincsenek biztos információk, egyes feltételezések szerint Szíriába távozott.

Forrás: MTI/EPA/Yoan Valat

Yassine és Oszama Atar egyébként unokatestvérei a brüsszeli öngyilkos merényleteket elkövető Bakraoui fivéreknek.

2016. március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, amelyben 32-en meghaltak és 340-en megsérültek, köztük két magyar. 2015. november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyekben 130 ember halt meg. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között.

Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.