Egy temetést is felrobbantottak Kabulban

Kabul, tiltakozás, terror, demonstráció, összecsapás, robbantás
Egy sérült tüntetőt visznek társai Kabulban 2017. június 2-án, az Asraf Gáni államfő lemondását követelők és a rendőrök összecsapásai után
Vágólapra másolva!
Nem szűnik az erőszakhullám az afganisztáni Kabulban, szombaton egy gyászmenetben követtek el robbantásos merényleteket. A helyi kórház jelentése szerint legalább 19-en haltak meg. A kabuli támadássorozat szerdán kezdődött egy pokolgépes merénylettel, pénteken pedig tüntetők és a rendőrök csaptak össze. Az ENSZ nyugalomra int mindenkit, az afgán elnök szerint viszont megtámadták az országát.
Vágólapra másolva!

Legalább tizenkilenc ember meghalt szombaton egy temetésen elkövetett robbantássorozatban az afganisztáni Kabulban - írta az MTI. A térségben tomboló káoszt jól mutatja, hogy az aljas támadás egy olyan gyászmenetet célzott meg, amely éppen az egy nappal korábbi összecsapások egy áldozatát kísérte a végső útjára. A férfi a rendőrség és tüntetők között kitört villongások során halt meg még pénteken.

A temetésen Abdullah Abdullah kormányfő is részt vett, ő sértetlenül megúszta a robbantást.

Túlélők arról számoltak be, hogy több detonáció is történt, főként ott, ahol Abdullah pártjának, a tádzsik többségű Dzsamiat-i-Iszlaminak a hívei álltak.

Egy sérült tüntetőt visznek társai Kabulban 2017. június 2-án, az Asraf Gáni államfő lemondását követelők és a rendőrök összecsapásai után Forrás: MTI/EPA/Hedajatullah Amid

A szombati merényletet annak ellenére "sikerült" végrehajtania a terroristáknak, hogy a hatóságok több kabuli utcát lezártak, hogy megakadályozzák az atrocitásokat. Az erőszak a politikai feszültségeket is felszította, amelyet csak fokoz az Asraf Gáni elnök elleni közharag, amiért nem képes megteremteni a biztonságot Kabulban. Az MTI szerint Gáni a Twitteren reagált a terrorakcióra, úgy fogalmazott, hogy

Az ENSZ mindenesetre önmérsékletre szólította fel a kormányt, az Egyesült Államok kabuli nagykövete pedig a tüntetők túlkapásai ellen emelte fel a szavát. A kabuli mentőkórház közben azt közölte, hogy 19 halálesetet jelentettek és 16 sebesültet szállítottak a kórházba szombaton. A belügyminisztérium viszont teljesen más adatokat közölt: szerintük hatan haltak meg és nyolcvanheten megsebesültek.

A terror hete

Az afganisztáni erőszakhullám szerda óta tart, akkor a diplomáciai negyednél egy teherautóba rejtett pokolgép robbant fel, amely több mint 80 embert megölt és több mint 460-at megsebesített. Ezt követték pénteken a Gáni és Abdullah lemondását követelő tüntetők és rendőrök közötti összecsapások, amelyeknek öt halottja volt. Egyelőre nincs biztos információ arról, hogy kik állhatnak a támadássorozat mögött, a múltban számos pokolgépes merényletet jegyző tálibok tagadták, hogy közük lenne a merényletekhez.

Zabiullah Mudzsahid, a tálibok szóvivője szerint az erőszak mögött a kormányon belüli csatározások állnak.

Az erőszakhullám tovább bonyolítja az Egyesült Államok és szövetségesei helyzetét, napirenden van ugyanis, hogy 3-5 ezer fővel növeljék az Afganisztánban állomásozó katonák létszámát.