Állítólag meghalt az Iszlám Állam vezetője

Vágólapra másolva!
Sokan kétkedve fogadják az Iszlám Állam vezetőjének halálhírét, hiszen már többször is híresztelték ezt. De a szíriai állami televízió határozottan állítja, hogy Abu Bakr al-Bagdadi halála igaz.
Vágólapra másolva!

A szíriai tévé híradása szerint Bagdadi a kormányerők által ostromlott szíriai Rakkában halt meg légicsapásban. A Raqqa24 szíriai aktivista szervezet hírt adott egy szombati rakkai légicsapásról, amelynek hét civil áldozata volt, de nem tett említést Bagdadiról.

Az biztos, hogy a damaszkuszi rezsimnek - pillanatnyi propagandacélokból - érdekében áll Bagdadi halálhírét kelteni. Mindenesetre az Iszlám Állam szócsövének tekintett Aamák hírügynökség nem erősítette meg a vezető halálhírét.

A gyűlöletbeszédeiről ismert hitszónok és terroristavezér fejére 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki.

Korábban tartotta magát az a híresztelés, hogy Bagdadi az iraki kormányerők által ostromlott észak-iraki Moszul körüli sivatagos területen bujkál, de hírszerző szolgálatok szerint már elmenekült onnan, és feltehetően megpróbál eljutni a "kalifátus" szíriai székvárosában, Rakkába.

Az idén januárban olyan hírek terjedtek, hogy Bagdadi súlyosan megsebesült egy észak-iraki légicsapásban. A Pentagon tavaly decemberben közölte, hogy Bagdadi valószínűleg él, holott az amerikaiak vezette koalíció többször megpróbálta őt kiiktatni.

Az iraki kormány adatai szerint Abu Bakr al-Bagdadi 1971-ben született az iraki Szamarrában. Feltehetően Irak 2003-as amerikai inváziója után csatlakozott a lázadókhoz, és egy ideig amerikai katonai börtönben is volt.