Újabb városrészt foglaltak el Rakkában az Iszlám Államtól

raqqah airstrike bodies Syrian army Esed forces body bag ISIS 130 people killed Syrian warplanes ISIL SQUARE FORMAT
Füst száll fel Rakka felett egy légitámadás után
Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam egyik fellegvárának számított Rakka, melynek nyugati felét elfoglalták az USA és szövetségesei által támogatott Szíriai Demokratikus Erők.
Vágólapra másolva!

Rakka nyugati fekvésű ar-Romaníja nevű kerületét két napig tartó harcokat követően sikerült felszabadítaniuk. Az harcok során meghalt a dzsihadisták Abu Hattáb at-Tunszi néven ismert parancsnoka is.

Rakka Forrás: Anadolu Agency/Stringer

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja úgy tudja: a Szíriai Demokratikus Erők ellenőrzése alá került Romaníja mellett a keleti fekvésű Maslab körzet, illetve erőik behatoltak Szabahíja kerületébe is. A Hszinhua kínai hírügynökség szerint a Dzsazra nevű kerületet is elfoglalták az ellenzéki fegyveresek.

Az SDF június 6-án indította meg a hadműveletet Rakka visszafoglalására az Iszlám Államtól.
Az Egyesült Államok vezette koalíció úgy tudja, hogy 3-4 ezer dzsihadista sáncolhatta el magát a török határtól mintegy 90 kilométerre található Rakkában, amelyből az utóbbi hónapokban több ezer civil menekült el. Az ENSZ szerint a városban még mintegy 160 ezer lakos tartózkodik.