Muszlimellenes tüntetők és ellentüntetők csaptak össze az USA-ban

Vágólapra másolva!
Huszonnyolc amerikai nagyvárosban rendeztek muszlimellenes tüntetéseket. A demonstrációkat az ACT for America hirdette meg, amely muszlimellenes kijelentéseiről ismert Néhány nagyvárosban emberi jogi aktivistákkal is találkoztak, a rendőröknek kellett szétválasztaniuk őket.
Vágólapra másolva!

A szimpatizánsok a saría, vagyis az iszlám törvénykezés ellen tüntettek, mert szerintük esélyes, hogy

a szélsőségesek értelmezése valamilyen módon bekerül az amerikai alkotmányba

is. Félelmük viszont alaptalannak tűnik, hiszen az USA egyetlen államában sincs érvényben az iszlám törvénykezés, az alkotmány ezt nem is tenné lehetővé.

A Breitbart.com felidézte: a saría szabályozza a muszlimok életét onnantól kezdve, hogy hogyan esznek, egészen addig, hogyan imádkoznak és alapítanak családot. Az iszlám törvénykezés

ugyanakkor erősen korlátozza a nők szabadságát,

valamint szigorúan lép fel az olyan jogsértések ellen, mint a házasságtörés vagy az istenkáromlás.

Emberi jogi szervezetek és ellentüntetők szerint viszont az ACT for America - melynek egyébként félmilliós követőtábora van - csak a

muszlimok ellen akar uszítani

az alaptalan vádaskodással. Kifogásolták azt is, hogy a tüntetéseket éppen a ramadán hónapjában szervezték.

A szembemenő vélemények végül nem csak szavak szintjén találkoztak. Minnesota állam fővárosában, St. Paulban a rendőrségnek kellett közbelépnie, Seattle belvárosában tucatnyi tüntetőt letartóztattak. Pennsylvania fővárosában, Harrisburgben, a

muszlimellenes tüntetők barikádokat építettek,

a tüntetők és ellentüntetők csoportját lovas rendőrök oszlatták fel.

A Fox News tüntetőkkel és ellentüntetőkkel is beszélt. „Minél nagyobb figyelmet kap a rasszizmus, annál több ember ugrik rá a témára" – mondta egy férfi New York-ban, aki az emberi jogi szervezetek álláspontjával értett egyet. „Nem hiszem, hogy az iszlám képes lenne békében élni az alkotmánnyal" – mondta egy másik Seattleben.