Kiszabadult a börtönből az ETA egyik leghírhedtebb tagja

Vágólapra másolva!
23 év után kiszabadult a börtönből az ETA terrorszervezet egyik leghírhedtebb tagja
Vágólapra másolva!

Több mint 23 év után elhagyhatta a börtönt a Baszk Haza és Szabadság, az ETA terrorszervezet egyik leghírhedtebb tagja, a La Tigresa néven ismert Idoia López Riano.

A most 52 éves asszonyt eredetileg 2000 éves börtönbüntetésre ítélték 23 ember meggyilkolásáért.

José Luis Rodrígez szocialista kormányfő 2010-ben lehetővé tette a büntetések csökkentését azoknál a bandatagoknál, akik bűnbánatot tanúsítanak, elhatárolódnak a terrorszervezettől, és bocsánatot kérnek az áldozatok hozzátartozóitól.

Az asszony a spanyol igazságszolgáltatásnak eljuttatott levelében úgy fogalmazott, hogy hiba volt annak idején belépnie a terrorszervezetbe.

A nő 18 éves volt amikor csatlakozott az ETA-hoz, eleinte bojkottokbn, szabotázs akciókban vett részt, majd belépett az úgynevezett Madrid-kommandóba, amely abban az időben az egyik legaktívabb erőszakos sejtje volt a szervezetnek.

Bombamerényletük 1986. július14-én Madridban 12 csendőr életét oltotta ki, majd még abban az évben támadást kíséreltek meg a Legfelsőbb bÍróság akkori elnöke ellen.

La Tigresa 1986-ban Algériába menekült, majd öt év után visszatért, és az Ekaitz-kommandó tagjaként barcelonai, valenciai, alicantei és murciai támadásokban vett részt. 1994-ben fogták el Franciaországban, és 2001-ben adták ki Spanyolországnak. Az ETA 1959-ben jött létre. A Baszkföld és Navarra függetlenségéért harcoló terrorszervezet 2011-ben jelentette be, hogy felhagy a gfegyveres küzdelemmel. Idén pedig átadta 12 titkos fegyverraktárának listáját a francia hatóságoknak.