Börtön járhat Boszniában a srebrenicai népirtás tagadásáért

2017.06.15. 14:00

Boszniában akár 5-10 év börtön is járhat annak, aki letagadja azt, hogy népirtás történt 1995-ben Srebrenicában, ha a szarajevói parlament elfogadja a kormány javaslatát.

A boszniai kormány módosítani kívánja a büntető törvénykönyvét, mégpedig úgy, hogy büntethetővé válna a boszniai vagy nemzetközi törvényszékek által népirtásnak, vagy háborús és emberiesség ellen elkövetett bűncselekménynek nyilvánított események tagadása.

Az igazságügyi miniszter, Josip Grubesa azt is elmondta, hogy az erőszak és a gyűlölet akár csak a médiában vagy az interneten való terjesztését is büntetik majd. Ezért a bűncselekményért összesen 3 éves börtönt szabhatnak majd ki.

A szerbek szerint nem volt népirtás, hogy több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le. 

Annak ellenére, hogy azok, akik a Boszniai Szerb Köztársaságból kerültek a boszniai minisztertanácsba, megszavazták a törvénymódosítási javaslatot, a boszniai szerb vezető politikusok elítélték, és a szerbek elleni megbélyegzési kísérletnek nevezték azt.A helyi sajtó szerint a parlament nem fogadja el a törvényjavaslatot. Mivel két szerb párt van a bizottságban, amelyek ellenzik, így nem lenne meg a döntő többség a törvény módosításához.