Az ablakokon ugráltak ki az emberek a biztos halál elől

London, 2017. június 15. A nyugat-londoni Grenfell Tower toronyház kiégett épülete 2017. június 15-én, egy nappal a huszonhét emeletes lakóházban kitört tűzvész után. A hatóságok tájékoztatása szerint legkevesebb tizenkét ember vesztette életét a katasztrófában. (MTI/AP/Frank Augstein)
Vágólapra másolva!
Tegnap hajnalban gyulladt ki Londonban egy 24 emeletes toronyház. A lakók nagy része aludt, de így is sokan kimenekültek az épületből. Hivatalosan 17 ember halt meg, de a számuk várhatóan emelkedni fog. Több embert, köztük egy hathónapos gyereket eltűntként kezelnek. A szemtanúk halálsikolyokat hallottak a lángoló toronyházból, egy kétségbe esett anyuka a 9-10. emeletről dobta ki csecsemőjét a biztos halál elől.
Vágólapra másolva!

Nem lehet tudni, hogy pontosan hányan voltak bent

Dany Cotton, a londoni tűzoltóság parancsnoka a BBC-nek elmondta, hogy a tűzoltók már bejárták és röviden átvizsgálták a 24 szintes épület minden emeletét, de egyelőre nem lehetséges a Grenfell Tower teljes körű átkutatása, mert különösen az épület peremrészei szerkezetileg nem biztonságosak.

Az Independent szerint az első tűzoltóautó 00:54-kor ért az épülethez. Azonnal erősítést kért.

- mondta a tűzoltó. A torony oltásában végül 250 tűzoltó és 40 tűzoltó autó vett részt.

A Grenfell Tower toronyház kiégett épülete. Forrás: MTI/AP/Frank Augstein

A tűzoltók munkáját egy eltört gázvezeték is hátráltatta, amit csak nagyon nehezen tudtak leszigetelni.

Egyelőre még azt sem tudják pontosan, hogy hányan voltak otthon a 127 lakásos toronyban a tűzvész idején.

Becslések szerint 400-600 emberről lehet szó. Dany Cotton elmondta, hogy az áldozatok számának megállapítását nehezíti, hogy sokan élhettek egyedül a házban, akikről nem tudható, hogy éppen hol voltak, a jelenleg eltűntként kezelt lakók közül pedig sokan lehetnek a tűzvész után kialakított közösségi ellátóközpontokban, vagy kórházban.

A rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy

17-re nőtt a tűzvész halálos áldozatainak száma.

Tűzoltók viszik a tűzvész egyik áldozatának holttestét. Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Már többen elhagyták a kórházakat, de még

jelenleg is 34 embert ápolnak, közülük 18 állapota kritikus.

Kezdetben 74 sérültet kezeltek 6 londoni kórházban. A sérültek között van legalább 9 tűzoltó is, könnyebb égési sérüléseket szereztek, illetve kimerültek az oltás közben - olvasható a The Guardian oldalán.

A tűzoltók 65 embert menekítettek ki a lángoló épületből.

Mindemellett kérdéses, hogy a tűzvész legelején megfelelő tájékoztatást adtak-e a lakóknak.

Azt tanácsolták, hogy mindenki maradjon otthon, az ajtók réseihez tegyenek törölközőket és várják meg, ameddig megmentik őket.

Egy túlélő arról számolt be, hogy ő nem fogadta meg a hivatalos tanácsot. A családjával együtt a sötét, füstös folyosókon át sikerült kijutniuk az épületből. Egy másik túlélő, Michael Paramasivan, aki a hetedik emeleten élt a barátnőjével, azt mondta:

- olvasható több szemtanú beszámolója a BBC oldalán.

Többen az ablakon kiugrálva menekültek a toronyházból

Több hírportál is beszámolt arról, hogy többen az ablakokon ugrottak ki, inkább kockáztatva pár csonttörést, mint hogy a biztos tűzhalált válasszák. Mások ágyneműket kötöztek össze, és azon igyekeztek leereszkedni a ház falán.

Egy kétségbeesett anya vastag takaróba csavarta csecsemőjét a 9-10. emeleten. Az ablakból integetett, hogy valaki az utcáról észrevegye, majd kidobta a gyereket az ablakon, akit egy férfi szerencsésen elkapott

- olvasható az NBC beszámolójában.

a lángoló toronyház Forrás: MTI/AP/Matt Dunham

Emlékfalat állítottak a torony közelében

Az eltűntek között van többek között a 12 éves Jessica Urbano Ramirez, a 66 éves nyugdíjas teherautósofőr, Tony Disson és a biztonsági őr, Mo Tuccu, aki a barátait látogatta meg a toronyban - tudatta a BBC.

Egy hathónapos csecsemő is eltűnt a szüleivel, semmit nem tudni hollétükről. A kiégett toronyház közelében létrehoztak egy emlékfalat, ahol az emberek a szeretteiknek, az áldozatok hozzátartozóinak üzenhetnek - tudatta a The Telegraph.

Egy neve elhallgatását kérő közösségi munkatárs elkezdte az eltűnteket összeírni egy listára, szerinte 50-100 emberről lehet szó.

Véleménye szerint a legfelső három emeleten senki se élte túl a tűzvészt

- írja a Daily Mail.

A tűz okát egyelőre még vizsgálják, de hírforrások szerint

a második emeleten keletkezett a tűz, egy zárlatos hűtőszekrény miatt.

Nemrég újították fel az épületet

A toronyház 1974-ben épült, de nemrég felújították. Sokak szerint az új díszburkolat miatt terjedt ilyen gyorsan a tűz.

A lakókat képviselő Grenfell Action Group szerint ők

már korábban is jelezték, hogy az épület nem biztonságos.

„Minden figyelmeztetésünk süket fülekre talált. Mi megjósoltuk, hogy elkerülhetetlen lesz egy ilyen katasztrófa, ez csupán idő kérdése volt” - mondták.

A házban nem volt tűzlépcső, és a tűzoltó berendezés sem kapcsolt be. A tűzriasztó is csak késve, félórával a lángok felcsapása után.

Egy szemtanú a BBC Newsnight-nak azt mondta: „Láttam azokat burkolólapokat, a burkolat és a szigetelés úgy vált le, mint egy banán héja.”

Eltűntek a dokumentumok

A Rydon, az a cég, amely elvégezte a felújítási munkálatokat, azt közölte a tűz után, hogy „teljesítették az összes szükséges építési szabályt” a felújítás során - olvasható az Independent oldalán.

De eltűntek azok a dokumentumok, amikben annak kell állnia, hogy a „tűzvédelmi szabályozásnak és egészségvédelmi és biztonsági előírásoknak” megfelelt a felújítás.

Vizsgálatot indítottak a tűzvész okainak kiderítésére

A kerületi tanács tegnap közölte, hogy vizsgálatot indított a tűzvész okainak kiderítésére.
Theresa May miniszterelnök tegnap estére összehívta a kormányon belül működő polgári vészhelyzeti testület ülését a tűzkatasztrófára adandó válaszlépések összehangolására, és annak biztosítására, hogy a sürgősségi szolgálatok és az érintett önkormányzatok minden lehetséges segítséget megkapjanak az illetékes kormányzati szervektől.

David Lammy parlamenti képviselő azt mondta, hogy meg kell találni a felelősöket,

Theresa May ma reggel a helyszínen járt, és beszélgetett a tűzoltókkal is, akik még mindig a helyszínen vannak.

Theresa May birt miniszterelnök tűzoltókkal beszél a Grenfell Tower kiégett épületénél. Forrás: MTI/AP/Frank Augstein

A királynő közleményben fejezte ki részvétét. „Gondolok és imádkozok azokért, akik elvesztették szeretteiket a Grenfell Tower tűz során, és azokért a sok emberért, akiket még a kórházakban ápolnak” - írta.

Összefogott London

Akik túlélték a pokoli tűzet, azoknak is odaveszett mindenük. Az emberek azonnal elkezdtek gyűjtéseket szervezni. Pár óra alatt annyi adomány gyűlt össze, hogy a brit Vöröskereszt már közölte, nem tud több felajánlást fogadni.