Halálos tűzszünet Ukrajnában

Vágólapra másolva!
A 2015 februárjában életbe lépett tűzszünet ellenére csak az elmúlt három hónap alatt több tucat civil halt meg a Kelet-Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus miatt.
Vágólapra másolva!

Harminchat polgári személy meghalt meg, 157 megsebesült

február 16. és május 15. között a Kelet-Ukrajnában dúló fegyveres konfliktus következtében – áll abban a jelentésben, amelyet Fiona Frazer, az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelői küldöttségének vezetője ismertetett. A közzétett adatok az idei év elejétől összesen 45 polgár halt meg, a sérült civilek száma meghaladja a kétszázat.

A tisztségviselő felhívta a figyelmet arra, hogy

a polgári áldozatok száma 70 százalékkal magasabb,

mint az előző év hasonló időszakában volt. Az ENSZ márciusi jelentésében szereplő adat szerint a fegyveres konfliktus kirobbanása óta összesen 9 940-en haltak meg és 23 455-en szenvedtek sebesüléseket.

A világszervezet missziója a jelentésben arra figyelmeztetett, hogy a nyári hónapokban még jobban felerősödhet a harci tevékenység a térségben. A küldöttség beszámolója szerint

mindkét fél megsértette az említett időszakban a tűzszünetet,

a tüzérségi támadások károkat okoztak iskolákban, kórházakban, valamint infrastrukturális létesítményekben, azaz gáz- és vízvezetékekben.

Pavlo Zsebrivszkij, Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részének kormányzója bejelentette, Avgyijivkában „műszaki jelleggel"

szükségállapotot hirdettek ki,

mert a településen hat napja szünetel a lakossági gázellátás. Az oroszok által támogatott szakadár erők tüzérségi csapásainak következtében ugyanis megsérült a települést ellátó gázvezeték, amelyet a szűnni nem akaró támadások miatt nem tudnak megjavítani. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat közlése szerint Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részén jelenleg 72 településen nincs vezetékes vízellátás.

Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) vezetője a Facebookon közzétett videoüzenetében arról beszélt, hogy a több mint három éve tartó fegyveres konfliktusra Ukrajnának ideje jogilag más meghatározást alkalmaznia, mert

a helyzet rég túlnőtt a jelenleg terrorellenesnek nevezett műveleten.

Olekszandr Turcsinov véleménye szerint hatékonyabban tudná felvenni az ország a harcot az Oroszország által Ukrajna ellen vívott, úgynevezett hibridháborúban, ha az ukrán kormány hivatalosan az orosz agresszor által megszállt területekké nyilvánítaná Luhanszk és Donyeck megye szakadár ellenőrzésű területeit, pontosan kijelölve azokat az állami szintű intézkedéseket, amelyeket a felszabadításuk érdekében meg kell tenni, továbbá ennek megfelelő jogokkal ruházná fel az ukrán fegyveres erőket az agresszorral szembeni fellépéshez – írja a Kárpáti Igaz Szó.