Az RMDSZ nem akar beavatkozni a koalíció belső konfliktusába

Kelemen Hunor RMDSZ elnöke RMDSZ ügyvezető elnöke költő politikus romániai magyar író újságíró
Kelemen Hunor RMDSZ elnöke RMDSZ ügyvezető elnöke költő politikus romániai magyar író újságíró 2017.02.09.
Vágólapra másolva!
 A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem kíván beavatkozni a román kormánykoalíción belül kialakult konfliktusba, és csak közvetlenül a szavazás előtt dönt arról, hogy megszavazza-e a koalíció pártjai által saját kormányuk leváltására kezdeményezett bizalmatlansági indítványt - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Vágólapra másolva!

Az elnök azt követően nyilatkozott erről, hogy a szövetség operatív döntéshozó szerve, a 33 tagú állandó tanács elemezte a romániai belpolitikai helyzetet. Kelemen Hunor elmondta: a szövetség számára nincsen semmilyen sürgősség, képviselői

nem vesznek részt a bizalmatlansági indítvány vasárnapra tervezett felolvasásán, és ha a különböző parlamenti pártok megkeresik a szövetséget, hétfőtől valamennyi féllel tárgyalnak.


Az MTI kérdésére Kelemen Hunor elmondta, már eddig is folytak telefonos beszélgetések Liviu Dragneával, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Sorin Grindenu miniszterelnökkel és Calin Popescu Tariceanuval, a kisebbik kormánypárt, az Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökével, de hivatalos tárgyalások csak hétfőtől kezdődhetnek, ha a felek tárgyalni szeretnének az RMDSZ-szel.

Kelemen Hunor Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Kelemen szerint egyértelműen a koalíció vezetőit terheli a felelősség a kialakult kormányválság miatt. Megjegyezte:

ha nem az ország sorsáról lenne szó, nem is tudná visszatartani a nevetését amiatt a fonák helyzet miatt, hogy a koalíció bizalmatlansági indítvánnyal próbálja megbuktatni a saját kormányát.

Az elnök szerint a parlamenti demokráciában a parlamenti többségnek lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy leváltsa a minisztereket, vagy akár a miniszterelnököt is. A mostani válság is azt jelzi, hogy amikor nem a kormánypárt elnöke tölti be a miniszterelnöki tisztséget, "akkor a dolgok nem működnek". Kelemen megjegyezte: Romániának politikai kormányra van szüksége. Arra a kérdésre válaszolva pedig, hogy a szövetség elégedett-e a koalícióval való parlamenti együttműködéssel, kijelentette: az együttműködés hullámzó volt, de van még két hét a parlamenti ülésszakból, és ez idő alatt még sok minden történhet.